Miskolc

Virágokból rakták ki a DVTK címerét a Tiszai pályaudvar előtt
A városvezetés azért döntött úgy, hogy a sportklub címerét jelenítik meg az eltömedékelt aluljáró helyén létrehozott virégágyásban, mert megítélésük szerint a DVTK története és neve teljesen egybeforrt Miskolccal, a város büszke rájuk.

Tizeshonvédek kiállítása nyílt a Zenepalotában
Sassy Csaba, Thurzó Nagy László, Meilinger Dezső, Kövér Gyula által készített és inspirált emléktárgyakból álló tárlat nyílt szerda délután a Zenepalota aulájában. A május 31-ig látogatható 10-es Honvéd Emlékdélután Kiállítás a „Nagy Háborúnak” a nagyközönség számára eddig kevésbé ismert oldalát mutatja be.

Elismerték a tanulók kimagasló eredményeit
Ünnepélyes keretek között részesítette elismerésben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen és a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen kiemelkedő eredményt elért diákokat.

Üzemeltetési együttműködést indított a Magyar Posta Füzéren
A Magyar Posta Zrt. új postapartneri programja keretében újra kinyithatott a posta Füzéren, ahol az üzemeltetési együttműködési megállapodást Horváth Jenő (Fidesz-KDNP), a település polgármestere és Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója írta alá.

Borvacsora, mámor, Il Baffo
Talán nem véletlenül jutott eszembe Ridley Scott „Bor, mámor, Provence” című híres filmje, Miskolc egyik új gasztronómiai ékkövének, a tavaly ősszel megnyitott Il Baffonak a legutóbbi borvacsoráján, ahol maga Bock József villányi főborász kínálta nemes nedűit, miközben Bíró Lajos, a séfek fenegyereke hozatta elénk a jobbnál jobb fogásokat.

Madarat fájáról, embert emlékházáról
Tematikus programokkal várta a látogatókat szerdán a madarak és fák napja alkalmából a Herman Ottó Emlékház.

Rásegítő járatok közlekednek a bajnokavató DVTK – Győr mérkőzésre
Május 14-én, vasárnap 17 órától rendezik a DVTK- ETO FC Győr labdarúgó-mérkőzést és bajnokavató ünnepséget. A nagy érdeklődésre való tekintettel az MVK Zrt. rásegítő villamos járatokat indít, segítve ezzel a szurkolók könnyebb eljutását, illetve hazajutását.

Támogatás igényelhető határon túli tanulmányi kirándulásokra
Megjelentek a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program idei felhívásai, a program több új elemmel bővül - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A jelentkezéseket június 9-ig lehet benyújtani.

Divatbemutatót tart a jubiláló Takács modellstúdió
A fekete nagyestélyitől a kékfestőkig - az elmúlt harminc év ruhakölteményei és a legújabb alkotások is láthatók lesznek a Miskolc Hét programelemeként megtartott divatbemutatón, amit péntek délután 4 órától tekinthetnek meg az érdeklődők a Szent István téren felállított nagyszínpadon.

Új résztvevőkkel bővült a Miskolci Olimpiai Reménységek Program
A Miskolc Város Sportjáért Közalapítvány által 2018-ban elindított program célja, hogy a városban tartsa a világversenyeken kiemelkedő eredményeket elérő, valamint az ötkarikás játékokon való indulásra esélyes helyi sportolókat.

„A borsodi szív másképp dobog” – Miskolc születésnapjára jelenik meg az első miskolci krimi
Magyarországon még kevéssé ismert regénytípussal, regionális krimivel jelentkezett a miskolci születésű Bánhidi Lilla, az ismert televíziós riporter. Sorsod Borsod című kötete ízig-vérig miskolci, a cselekmény a város és a környék ismert helyszínein játszódik.

Avasi Borangolás: változik a közlekedési rend a fesztivál idején a történelmi Avason
Miskolc legnagyobb, Magyarország legkülönlegesebb adottságú borgasztronómiai rendezvénye idén tizenegyedik alkalommal várja a résztvevőket május második hétvégéjén. A rendezvény előkészületeihez és megvalósításához kötődően forgalmi korlátozások lépnek életbe az Avasi Borangolás idején.

Vármegyei fodrászsikerek a Magyar Bajnokságon
Nagyszerű eredményekkel tértek haza vármegyénk fodrász versenyzői a Balatonfüreden megrendezett 65. Jubileumi Magyar Bajnokságról. A május első hétvégéjén megtartott versenyt a Magyar Fodrász–Kozmetikus–Körmös Egyesület (MFKKKE) és Balatonfüred Város Önkormányzata közösen rendezte meg.

Megújul a Miskolc - Kistokaj összekötő út egy szakasza
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 1,8 kilométeren újul meg a 3604-es jelű út 1+023 és 2+790 kilométerszelvények közötti szakasza.

MINAP-INDÍTÓ (2023.05.10.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Napos, gomolyfelhős idő várható, a déli, kora délutáni órákban erős UV sugárzással.

Egy perc Miskolc - Klímasemlegesség, város napi programok, ütközés szimulátor
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.

Sportprogramokkal bővül idén az Avasi Borangolás kínálata
A sport és a mozgás is színesíti 2023-ban az Avasi Borangolás programját. A zenei, gasztronómiai, gyermek és borszakmai rendezvények mellett játékos sportvetélkedőkön is részt vehetnek azok, akik szeretnék megmérettetni magukat az első AVASember Kupán vagy kisAVASember Kihíváson. A szervezők célja, hogy megmutassák, az Avas akár mindennapi sportolásra is tökéletes helyszín.

Programkavalkáddal ünnepli Miskolc a város napját
A vármegyei székhely 1909-es városi rangra emelkedésére emlékezvén egy hetessé bővült eseménysorozat számos helyszínen, és jobbnál jobb programokkal várja a szórakozni vágyókat.

Bajnokavató bulit szervez a DVTK
A délután ötkor kezdődő meccs előtt és után sztárfellépők gondoskodnak a hangulatról - írja a klub honlapja.