Ugrás a tartalomra

Miskolc

Országos plakátkampányt indított a Demokratikus Koalíció az áremelkedésről
Miskolc
Országos plakátkampányt indított a Demokratikus Koalíció "Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni" szöveggel - jelentette be Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, online sajtótájékoztatón.
SzimbióZip’s: minden korty prémium sör elé egy falat baráthegyi kecskesajt
SzabadidőMiskolcGazdaság
Májusban nagyszabású együttműködés veszi kezdetét a Zip's Beer & Tapas és a Szimbiózis Alapítvány között. 
Orbán Balázs: Magyarország összekötő kapocs kíván lenni a világ konzervatív erői között
Miskolc
Magyarország összekötő kapocs kíván lenni a migrációt, a marxista-gender elképzelésrendszert és a gyerekek szexualizálását ellenző, a birodalmi külpolitizálásra és a háborúra nemet mondó konzervatív erők között - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Akkor és most…: a Lottóház
Miskolc
Akkor és most
A szerelem maga a kockázatvállalás
Miskolc
Tavasz. Újraéledő természet. Napsütés. Lágy szellő. Szerelem. Hogyan mondta Shakespeare? ” A szerelem nem szemmel lát, hanem elmével.” Talán valóban mondhatjuk, hogy a szerelem vak? Esetleg valódi harctér? Vagy nem más, mint állandó megfelelés és kihívás?
Nosztalgia járművek közlekednek május 11-én
Miskolc
Május 11-e Miskolc Város Napja mellett a Közlekedési Kultúra Napja is. A Közlekedési Kultúra Napját, azzal céllal hozták létre, hogy népszerűsítsék a biztonságos- és környezettudatos közlekedési magatartásformákat, illetve a toleráns, partnerségen alapuló, egymásra és önmagára odafigyelő közlekedési kultúrát - írja közleményében a helyi közlekedési vállalat.
MiNap-indító (2023.05.07.) - időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Miskolc
A hazánktól északra elvonuló légörvény hatására vasárnap is számíthatunk záporra, zivatarra, de emellett azért több órára kisüt a nap.
Ideiglenes terelés a 11-es, 20-as, 28-as, és 43-as autóbuszvonalakon
Miskolc
Május 7-én, vasárnap előreláthatóan 06:00 – 18:00 óra között a Madarász Viktor utca egy részét ideiglenesen lezárják.
Képgaléria
Kihirdették a kétszázadikat is - mutatjuk, milyennek ígérkezik a színház következő évadja
KultúraMiskolc
A 2023/24-es évad kihirdetése mellett izgalmas programokkal várták az érdeklődőket szombaton a Miskolc Nemzeti Színház mellett felállított színpadnál. A kilátogatók első kézből tudhatták meg a társulat vezetőjétől, milyen darabokkal ünnepli bicentenáriumát a teátrum.
DK: legyen hungarikum az "orbáni infláció"!
Miskolc
A DK kezdeményezi a Hungarikum Bizottságnál, hogy legyen hungarikum az "orbáni infláció" - jelentette be Rónai Sándor, a párt európai parlamenti képviselője szombati online sajtótájékoztatóján.
Az LMP kikéri Mészáros Lőrinc korrupciógyanús vasútkommunikációs fejlesztésének adatait
Miskolc
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja közérdekű adatigénylésben kéri ki a Mészáros Lőrinc cége által elnyert GSM-R vasútkommunikációs fejlesztés adatait, amit sajtóhírek szerint 17 milliárd Ft-tal drágábban és csökkentett műszaki tartalommal akarnak megvalósítani- olvasható a párt sajtóközleményében.
MiNap-indító (2023.05.06.) - időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Miskolc
Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, azonban zivatarok környezetében, erős vagy akár viharos széllökések is előfordulhatnak.
Egy perc Miskolc – átadták a bicikliutat, aranyeső, presztízscsata
Miskolc
Az elmúlt huszonnégy óra legfontosabb miskolci hírei egy percben. 
Itt vannak a részletek az újranyitó miskolci strandokról
Miskolc
Nyitvatartás, bérletinformációk, gyerekprogramok - a városháza közleménye alapján összegyűjtöttük a legfontosabb információkat azoknak, akik már vágják a centit a miskolci szabadtéri fürdők újranyitásáig. 
Közeledik az óvodai beiratkozás
OktatásMiskolc
Miskolcon a szülőknek a MIÓVI és tagóvodái közül három óvodát van lehetőségük megjelölni a jelentkezési lapon.
Kéklámpások nyílt napja volt Miskolcon
MiskolcSzabadidőCelebhírekBorsod-Abaúj-Zemplén
Gépfegyverropogással fűszerezett kommandós akcióval, kutyás elfogással, füstsátorral és számos más érdekes programmal várták a „kéklámpás hivatások” iránt érdeklődőket pénteken egy nyílt napra, amelyet a Miskolci Rendvédelmi Technikum területén rendeztek meg a kéklámpás szervezetek.
Megkezdődtek a ballagások Miskolcon
OktatásMiskolc
Miskolcon több mint kétezer-egyszázan ballagnak el a városi középiskolákból pénteken és szombaton.
Káli Sándor: Mi továbbra is a pásztornépek útján járunk
Miskolc
Két ciklusban (2002-2010) is Miskolc polgármestere volt Káli Sándor. Miskolc napja alkalmából vele készítettünk visszaemlékező, tapasztalatait átadó interjút. Máig sem felejtette el az ifjúkorában szerzett németországi élményeit, a kinti viselkedési normákat, szokásokat: ott a korábbi ellenfelek a kemény viták után is le tudtak ülni együtt egy pohár sörre.
Képgaléria
Átadták a Miskolcot Felsőzsolcával összekötő kerékpárutat
SzabadidőEgészségKörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A beruházás ütemterv szerint haladt, így a kerékpárosok péntek reggel hivatalosan is birtokba vehették a több mint egy kilométeres új szakaszt.
Ezúttal is villamospótlóznak a belvárosban a régiségvásár alatt
Miskolc
A villamosokat busszal pótolják a Tiszai és a Thököly utca között.