Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
A lánglovagok őre előtt tisztelegtek
Miskolc
Szerdán délelőtt megkoszorúzták a Szent Flórián téren lévő szobrot.
A magyar Paganini vendégségben Miskolcon
KultúraSzabadidőMiskolc
Magyar hegedűvirtuóz, világzenész Roby Lakatos lesz a Vendégségben Miskolcon program következő vendége.
Folytatódik a Nyitva van a pálya – Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című beszélgetéssorozat
Miskolc
Az amigeleken.hu DVTK szurkolói honlap ezúttal a diósgyőri birkózás hőseinek a pályafutását bemutató beszélgetésre hívja az érdeklődőket, közölte a Polgármesteri Kabinet Sajtó és Kommunikációs Osztálya.
Marad a veszélyhelyzet
MiskolcGazdaságBelföld
A parlament őszig, pontosabban november 25-ig hosszabbította meg a veszélyhelyzetet.
Módosult a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény
MiskolcBelföld
Az Országgyűlés 132 igen, 43 nem és 15 tartózkodás mellett elfogadta a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény módosítását a kormány kezdeményezésére, tette közzé a Magyar Távirati Iroda.
Képgaléria
Kéklámpások nyílt napja – társszerveivel tartja pénteken nagyszabású programját a rendőrség
MiskolcOktatás
Pénteken kilenc és tizennégy óra között tartják a Miskolci Rendvédelmi Technikumban a Kéklámpások nyílt napját. A járműfelvonulással és rendőrzenekarral tarkított programok sorát a rendőrség mellett számos szervezet is gyarapítja majd. 
Csalás miatt keresi őket a rendőrség
BűnügyMiskolc
A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik egy bűncselekmény elkövetőinek azonosításához.
Pénteken kezdődnek a május-júniusi érettségi vizsgák
OktatásBelföldMiskolc
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán az MTI-vel. A következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek.
Elképesztő: mezítláb az autópályán
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A vármegyei autópálya szakaszokon a rendőrök folyamatosan ellenőrzik a forgalmat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a biztonsági öv használatának hiánya ugyanolyan veszélyes, mint mezítláb vezetni, figyelmeztet a police.hu.
Minap-indító (2023.05.03.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Miskolc
Ma többnyire borult idő várható térségünkben.A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között várható. A mai nap alkalmas a félreértések tisztázására.
Egy perc Miskolc
MiskolcKultúraSzabadidőCelebhírek
A mai legfrissebb információk városunkból.
A környezetvédelemre hívta fel a jezsus diákok figyelmét Áder János
OktatásKörnyezetMiskolc
A klímaváltozás és környezetvédelem témájában tartott előadást a volt köztársasági elnök a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Diákotthon Seregély termében 11. évfolyamos diákoknak kedden.
Képgaléria
Nemsokára újra játékosan járják be a várost
Miskolc
Tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Játékos VárosJárást az Itthon Miskolcon Egyesület és az általa alapított Szeretem Miskolcot mozgalom jövő szombaton. A program keretében újból bárki felfedezheti a város különleges értékeit, megismerkedhet Miskolc egykoron élt és maradandót alkotott személyiségeivel. A VárosJárás célja erősíteni az itt élők Miskolchoz való kötődését. A szervezők kedd délután a főtámogató Tudomány és Technika Házában ültek össze.
ENSZ-főtitkár: a sajtószabadság a demokrácia és az igazság alapja
KultúraMiskolcVilág
A sajtószabadság a demokrácia és az igazság alapja - húzta alá az MTI-hez is eljuttatott közleményében António Guterres, az ENSZ-főtitkár a dokumentumot a sajtószabadság szerdai világnapja alkalmából tette közzé kedden.
Köszönőlevél Veres Pálnak
MiskolcOktatásBelföldVilág
A Nemzetközi Matematikaverseny megszervezéséért és lebonyolításáért kapott köszönetet Miskolc polgármestere.
1 perc ME: A jövőbe! - Szedtük - Kapcsolatépítés
OktatásKörnyezetGazdaságMiskolc
A Miskolci Egyetem legújabb hírei röviden.
Új munkagép érkezett Miskolcra az Európai Unió támogatásával
MiskolcKörnyezetGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Megérkezett Miskolcra az a Caterpillar 428 típusú árokásó-rakodó munkagép, melyet Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Nemzetközi biztonsági kapacitások közös fejlesztése- CODESIC” című projektje keretében szerzett be.
Azbej Tristan: az egyházfő külön kiemelte az üldözött keresztényeknek nyújtott segítséget
EgyházMiskolcBelföldVilág
Ferenc pápa magyarországi látogatása alatt külön kiemelte azt a segítséget, amelyet a kormány az üldözött keresztények megsegítésére nyújt szerte a világban - mondta Azbej Tristan kedden az M1 aktuális csatornán.    
MINAP-INDÍTÓ (2023. MÁJUS 2.): IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, HOROSZKÓP
SzabadidőEgészségKörnyezetCelebhírekMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Erősen fátyolfelhős ég, kellemes tavaszi idő, kora délután már a 22 fokot ostromolja a meleg.