Miskolc

Május 1. - nosztalgiázás és új élmények gyűjtése a Majális parkban
Óvatos becslések szerint is több ezren ragadtak plédet, fogták meg a gyerek, az unoka kezét, ültek be az autóba, vagy szálltak fel az MVK ingyenes járataira, hogy együtt töltsék a május 1-jét a nosztalgiamajálison a Csanyikban, ahol gasztronómiai és kézműves vásár, vidámpark, ugrálóvár, koncertek és közös főzések várták a családokat.

Megkezdődött a Múzsák hónapja, májusfát állították a múzeumnál
A májusfát a Herman Ottó Múzeum főépülete előtti téren állították fel hétfő délelőtt.

Autóval már ne induljon el a Majális parkba
Nagy a forgalom, a rendőrség a Hegyalja utcai körforgalmat lezárta.

Átlagosan közel 15 százalékkal drágul a debreceni tömegközlekedés május 1-jétől
Májustól mélyebben kell a zsebébe nyúlniuk a Debrecenben helyi tömegközlekedéssel utazóknak, miután érvénybe lép a tarifaemelésről szóló új, átlagosan 14,7 százalékos emelést tartalmazó díjszabás - írja a Magyar hang.

Megölhették az Iszlám Állam feltételezett vezetőjét
A török hírszerzés által végrehajtott műveletben szombaton megölték az Iszlám Állam feltételezett vezetőjét Szíriában – jelentette be Recep Tayyip Erdoğan török elnök.

Életveszélyes játékot űztek a sülysápi vasútvonalon
Követ és fákat raktak Rákoshegynél a vasúti sínekre.

Minap-indító (2023. május 1.): időjárás, levegőminőség, parkolás, horoszkóp
Pompás időnk lesz egy kis majálisozásra.

Színpadavató családi napot rendeztek Görömbölyön
Vasárnap felavatták az újjáépített színpadot a Szolártsik téren.

Megható videóval emlékezett meg Vágó Istvánról Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy Facebook-videót osztott meg a népszerű televíziós műsorvezető életútjáról.

Idén is folytatódik a Fogadj örökbe egy közterületet program Miskolcon
A program egyre több városlakó fantáziáját mozgatja meg, akik szeretnének tenni a saját környezetükért, és nem áll távol tőlük egy kis egészséges mozgás, kertészkedés vagy akár a ház előtti pad lefestése sem.

Akkor és most…: Kühne-pihenőpad
A régi és az új felvételen is az avasi templom szomszédságában található Kühne-pihenőpad látható, amit a Borsodi Bükk Egylet tagjai építettek alapítójuk, Kühne Adolf bankhivatalnok emlékére.

Hegedűs Andrea: Miskolc hangja a parlamentben
Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője egy éve képviseli a Miskolcon élők érdekeit a Parlamentben. Bár szűkebb pátriánkból rajta kívül még négyen ülnek a padsorokban, az eddigi 26 felszólalásával Miskolc hangjaként érvényesíti az itt élők akaratát.

MiNap-indító (2023.04.30.) - Időjárás, levegőminőség, útinfó, horoszkóp
Ápriis utolsó napján igazi tavaszi idő - napsütés és 20 fok - várható.

Az izraeli kultúra nagykövetei a Miskolci Nemzeti Színházban
A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál, valamint a 10. Színházi Olimpia keretén belül a Vertigo Dance Company produkcióját láthatta szombat este a közönség a Miskolci Nemzeti Színházban.

Ingyenes járatokat indít az MVK a városi majálisra
Hétfőn ingyenes járatok közlekednek az Avas kilátó végállomás – Majális park, a Repülőtér/Bosch végállomás – Majális park, valamint a Felső-Majláth – Vadaspark (Miskolci Állatkert) között. A Majális park felé közlekedő ingyenes járatok az 5-ös, 15-ös autóbuszok Majális-park megállóhelyén is megállnak, mielőtt a végállomásra betérnének - írja közleményében az MVK.

A vakvezető kutyák képzését támogatták
Változatos programot szervezett szombatra az első Miskolci Lions Klub és a miskolci Baráthegyi Vakvezető Kutya iskola a Szentpéteri kapuban található hipermarketben. A rendezvény célja a vakvezető kutyák képzésének támogatása volt.

Csíksomlyóba tartó zarándokokat köszöntöttek Görömbölyön
A zarándokokat Veres Pál polgármester köszöntötte, a városrésztől Tóth István atya áldásával búcsúztak el.

Meghalt Vágó István
Váratlanul meghalt Vágó István – adta hírül közleményben pártja, a Demokratikus Koalíció. A korábbi műsorvezető 74 éves volt.