Miskolc

Dayka-átkötés: Hétfőtől útzár a Meggyesalján
Az Avasi Sörház és a Reményi Ede utca közötti szakaszra kizárólag az ott lakók, a szemétszállító cég teherautói, valamint a hatóságok hajthatnak be, a többieknek kerülni kell.

MiNap-indító (2023.02.05.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Felhők vonulnak vasárnap az égen, de közülük azért a nap is kikukucskálhat néhány órára, a hőmérséklet nulla fok körül alakul nap közben.

Átadták a megújult Minorita-templomot
A felújítási munkálatok több éven keresztül tartottak, a munkálatok 870 millió forintból valósultak meg.

Újabb öt köbméternyi szeméttől szabadították meg a Nagyavast
Az önkéntes szemétszedőket a hideg idő és az erős, viharos szél sem tántorította vissza, egész délelőtt szedték a szemetet a Móra Ferenc kilátó környékén.

Hajdú-Biharban már éles az új ügyeleti rendszer
Fokozatosan vezetik be az új, egységes alapellátási ügyeleti rendszert, elsőként Hajdú-Bihar vármegyében történt változás február 1-jével, aztán Szabolcs-Szatmár-Bereg, majd márciustól Győr-Moson-Sopron következik. Miskolcon július végéig változatlan formában, helyszínen és rendelési időben biztosítja az ügyeleti ellátást az önkormányzat.

MiNap-indító (2023.02.04.) - Időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Hűvös idő lesz, amit a megerősödő szél miatt várhatóan még hidegebbnek érzünk majd. Érkeznek a reggeli friss hírek a minap.hu-n!

Veres Pál bejelentette: 2024-ben újra indul a polgármesteri székért
Miskolc polgármestere közösségi oldalán jelentette be péntek este a döntését, amely szerint újra megméretteti magát a 2024-es önkormányzati választáson polgármesterjelöltként.

Tiltakoznak a pedagógusok, a Szinván úsztatták le a kormányrendeletet
Szűcs Tamás pedig lángra lobbantotta azt a papírt, amin a tanárok rendkívüli felmentésének legújabb szabályai szerepeltek.

A baloldali fordulat szükségessége mellett érveltek az MSZP politikusai
A Fordulat Magyarországnak című rendezvényen, a baloldali fordulat szükségességéről beszéltek az MSZP vezető politikusai a párt pénteki évadnyitóján.

Lángolt a kazánház, egy ember meghalt
Egy családi ház különálló kazánháza kapott lángra péntek délelőtt Miskolcon, a Marek József utcában.

Fontos menetrendi változásokra hívja fel a figyelmet az MVK
A Dayka-átkötéshez és más forgalmi akadályokhoz kapcsolódóan menetrendek és megállóhelyek is módosulnak, focimeccs miatt rásegítő járat is lesz.

Már a Kocsonyafesztiválra készül a Szimbiózis Alapítvány is
A szervezet varrodájában már készülnek a plüssbékák, konyhájuk pedig márciusban ismét elkészíti a Szimbiózis speciális miskolci kocsonyáját – természetesen közepén a pislogó miskolci békával.

Új truváj a MÜHA Kávézóban: tréccsel fűszerezik a kamaraszínházi élményt
A havonta jelentkező Truváj- és Trécsestek célja a közösségépítés mellett a jótékonykodás. Az első klubest truvájfelelőse Fandl Ferenc, aki monodrámával és gulyáslevessel érkezik a MÜHA Kávézójába február 7-én.

Újra Családbarát címet kapott a Miskolci Állatkert
Az elismerő címet az intézmény 2021-ben már megkapta, viszont mivel az idei felülvizsgálaton minden kritériumnak megfeleltek, újból megkapták az erről szóló tanúsítvány.

Kábult fiatalok rendészkézen
Az elmúlt egy hétben sok dolga volt a miskolci önkormányzat rendészeinek. A belvárosban öngyújtógázt belélegző kábult fiatalok agresszív viselkedését akadályozták meg és több körözött személyt is elfogtak. A MIÖR igazgatója szerint munkatársainak ezek az intézkedései is hozzájárulnak a város közbiztonságának és a lakosság nyugalmának megőrzéséhez.

MINAP-INDÍTÓ (2023. 02. 03.): IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Többfelé havazhat, keveset látjuk ma a napot.

A megélhetési költségek könnyítéséért lépne az MSZP
Egyebek mellett az ingatlanok szigetelését és az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának elengedését várja a kormánytól a Magyar Szocialista Párt (MSZP).

Új ügyfélszolgálati irodában intézhetik munkaügyi dolgaikat a központi kórház dolgozói
A HR ügyfélszolgálati irodában két ügyintéző segíti majd a munkavállalók ügyes-bajos dolgait február 6-ától, hétfőtől.

Az MSZP Péterffy Attilát, Pécs jelenlegi polgármesterét támogatja a 2024-es önkormányzati választásokon
Az MSZP úgy gondolja, hogy nem kevesebb, hanem több önkormányzatiságra lenne szükség Magyarországon – jelentette ki Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, az MSZP Péterffy Attilát, Pécs jelenlegi polgármesterét támogatja a 2024-es önkormányzati választásokon.