Ugrás a tartalomra

Miskolc

A rendőrök péntek este lezárták a Bükk irányába vezető utakat
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Dőlnek a fák a Bükkben, a rendőrség mindenkit visszafordít.
Folyamatos a síktalanítás a városi utakon
Miskolc
Miskolcon és térségében pénteken 13 óra után a havas esőt havazás váltotta, azóta a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. négy szóró- és rakodógépe van szolgálatban. Majláthon a beérkezett jelzések szerint 5 cm, Lillafüreden pedig 10 cm friss hó hullott - közölte a Városgazda péntek este.
Fokozottan ellenőrzik a miskolci zebrákat
Miskolc
A rendőrség akciója azért szükséges, mert az utóbbi időben megnőtt a gyalogosgázolások száma a városban. 
Képgaléria
Most még száraz lábbal közlekedhettek a Barlangfürdőben, jövő héten nyitás!
SzabadidőMiskolc
A korábbitól is komolyabb érdeklődés miatt nagyobb létszámú csoportokkal és hosszabbra nyújtott nyitvatartással tartanak szárazlábas túrákat hétvégén az újranyitás előtt álló Miskolctapolca Barlangfürdőben.
Regisztrálására biztat a Miskolc Holding
Miskolc
Miskolc fejlődésében és működésében jelentős szerepe van a vállalkozóknak, cégeknek.
Kilenc éve állt forgalomba az első miskolci Škoda villamos
Miskolc
A 601-es számú Škoda szerelvény 2014. január 20-án 13.54-kor indult el a Tiszai pályaudvaron Felső-Majláth felé. 
Miskolc érted fejlődik: a miskolctapolcai őspark
Miskolc
A komplex felújítás egy újabb mérföldkő Miskolctapolca életében, aminek köszönhetően a városrész valódi csillogó ékköve lehet majd Miskolctapolca turisztikai attrakcióinak. A tapolcai őspark felújításán jelenleg is dolgozik a kivitelező.
Rekordköltés SZÉP Kártyával
GazdaságMiskolc
Jelentősen megnőtt a SZÉP Kártya forgalom tavaly. A kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték.
Átlépett a DK-ba Kocsis-Cake Olivio
Miskolc
Indoklása szerint a 2022-es választás legfontosabb tanulsága, hogy az ellenzéknek új stratégiára, szervezettebb működésre van szüksége.
Megkezdődnek az infrastrukturális és energetikai fejlesztések a Heim Pál Bölcsődében
Miskolc
A Heim Pál Bölcsőde infrastrukturális fejlesztéseket megcélzó kivitelezési munkái 2023. februárban kezdődnek.
MINAP-INDÍTÓ (2023.01.20.) - IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Miskolc
Az eső lassanként alábbhagy, átadja a terepet a hónak.
Újabb csoda a DVTK Arénában - DVTK HUN-Therm - Sopron Basket 77-75
SportSzabadidőMiskolc
Az Euroliga csoportkörének 10. fordulójában a DVTK HUN-Therm a sorozat címvédőjét, a Sopron Basket együttesét fogadta. Aztán bravúros fináléban elverte.
EP-korrupciós botrány - A belga ügyészség meghosszabbította Eva Kaili fogvatartását
BűnügyMiskolcVilág
Az illetékes belga ügyészség meghosszabbította az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Eva Kaili volt görög szocialista képviselő, a testület leváltott alelnökének fogvatartását - írta csütörtökön a Le Soir belga napilap.
Országgyűlés előtt a rezsivédelem költségvetése
MiskolcGazdaságBelföld
A Pénzügyminisztérium kiemelte, hogy az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság veszélyt jelent a magyar családokra, a gazdaságra és a munkahelyekre, ezért megvédik az embereket.
Óraleolvasás ürügyén csalt ki pénzt az idős sértettektől
BűnügyMiskolc
Miskolcon, Alsózsolcán és Sajópetriben összesen nyolc idős sértettől kérhetett pénzt villany- vagy gázóracsere ürügyén az a férfi, akinek a letartóztatását most rendelte el a bíróság.
Áradnak a megyei folyók, patakok a rengeteg eső miatt
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Szinva megnőtt vízállását bárki megnézheti városszerte, de árad a Sajó és a Bódva is.
1 perc ME: Educatio szakkiállítás - Újévi koccintás - Csúcson a vizsgaidőszak
MiskolcOktatás
Educatio szakkiállítás - Újévi koccintás - Csúcson a vizsgaidőszak
A szorongás előnyünkre is válhat
KultúraSzabadidőMiskolc
Szerdán délután, a MÜHA kávézójában mutatták be Busku Szilvia könyvét. 
Jöttek, láttak, kérdeztek – MCC-s diákok látogatták meg a miskolci városházát
OktatásMiskolc
Három napot töltenek Miskolcon az MCC vezetőképző akadémiájának diákjai. A tanulók szerdán a miskolci városházát is felkeresték, ahol Veres Pál polgármestert faggatták különféle témákban.
Eltávolították a magyar zászlókat az intézményekről, és több pedagógust menesztettek Kárpátalján - frissítve!
MiskolcVilág
Egy friss rendeletre hivatkozva eltávolította a magyar zászlókat több közintézményről az ukrán rendőrség. A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója pedig indoklás nélkül, egyik napról a másikra kapta kézhez a menesztését - írja az Index.