Miskolc
Több mint hárommillió forint gyűlt össze Zente gyógyulásáért
Adományozni még lehet, egészen karácsonyig.
Kormánykerékre cserélte a katedrát - sikeres vizsgát tett Szűcs Tamás, hamarosan autóbuszon láthatjuk a pályaelhagyó tanárt
"Semmilyen körülmény nem hiányzik. Egyedül a diákok..." - pályát módosít, és több mint harminc év után visszatér az autóbuszozáshoz a miskolci Földes Ferenc Gimnázium egykori tanára, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének volt elnöke, a tanártüntetések szenvedélyes hangú szónoka.
Lezárult a részvételi költségvetés ötletbeküldési szakasza
Játszótér létrehozása, kapualjak rendbetétele, szinva-parti zöld teraszok kiépítése, padok és szeméttárolók kihelyezése, kerékpár-szervizállomások továbbfejlesztése – számos egyéb mellett ezeket szeretnék leginkább a miskolci civilek.
A helyi Fidesz romló közállapotokat és szétvert rendészetet emleget
Az önkormányzati rendészet szétverésével és a nyomortelepek felszámolásának leállításával lerontotta a miskolciak biztonságérzetét a regnáló városvezetés – hangzott el a helyi Fidesz-KDNP frakciószövetség csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.
Huszonkilenc éves hagyomány a Veczán Pál Egyházi Kórustalálkozó Miskolcon
Öt nap, öt helyszín, huszonnégy kórus, hatszáz fellépő, közös éneklés: az egyházi kórusok találkozója immár 29 éve hagyomány városunkban.
Miskolc kulturális életének új ékessége: a Herman Ottó Múzeum új Képtára
A Herman Ottó Múzeum újonnan épülő Képtára hamarosan megnyitja kapuit a látogatók előtt.
Indul a jelentkezés a Bursa ösztöndíjra
Az önkormányzat idén emelte a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat összegét.
MiNap-indító(2023.010.05.) - Időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
Éjjel a galagonya izzott, reggelre fátyolfelhők biztosítják az árnyékolástechnikát: ősz van.
Fontos bejelentést tett Veres Pál: hamarosan érkezik a Salkaházi-támogatás, de ajándék is jár mellé!
Szerda kora este fontos döntésről tájékoztatta közösségimédia-felületén követőit Miskolc polgármestere.
Ilyen még nem volt Miskolcon: nyilvánosan képezték a rendőrkutyákat
Először tartottak nyilvános rendőrkutya-kiképzést Miskolcon, a Népkerti Sportpályán. Az apropót az állatok világnapja adta.
Fontos energetikai korszerűsítés vár jövőre a Kemény Dénes Városi Sportuszodára
Miután százmillió forintos vissza nem térítendő kormányzati támogatásban részesült az MVLC Miskolci Vízilabda Club Nonprofit Kft.
Állatok világnapja - szeretetre és tudatosságra nevelik a gyerekeket
Október 4-e az állatok világnapja – ebből az alkalomból ismét nyílt napot tartott a Miskolci Állatkórház. A szakemberek megmutatták a vendégségbe érkező gyerekeknek, hogyan zajlik egy állatorvosi vizsgálat, hogy néznek ki a röntgenfelvételek, és beszélgettek velük a felelős állattartásról is. A program lényege elsősorban éppen az, hogy megtanítsák a fiataloknak: egy állat gondozása nemcsak a simogatásról és játékról szól.
Állatok világnapja - szeretetre és tudatosságra nevelik a gyerekeket
Október 4-e az állatok világnapja – ebből az alkalomból ismét nyílt napot tartott a Miskolci Állatkórház. A szakemberek megmutatták a vendégségbe érkező gyerekeknek, hogyan zajlik egy állatorvosi vizsgálat, hogy néznek ki a röntgenfelvételek, és beszélgettek velük a felelős állattartásról is. A program lényege elsősorban éppen az, hogy megtanítsák a fiataloknak: egy állat gondozása nemcsak a simogatásról és játékról szól.
Fogadóórát tart Miskolc alpolgármestere
Varga Andrea Klára, Miskolc alpolgármestere lakossági fogadóórát tart október 11-én, szerdán délután 1 órától.
Pannonhalma kincsei az októberi Avasi Kvaterkán
Október 7-én, szombaton első alkalommal köszönthetjük Miskolcon és a vármegyében egyaránt az egyik legkisebb, egyben a legősibb borvidékünk legrégibb termelőjét, a Pannonhalmi Főapátság pincészetét. A borászat szorosan kötődik a bencés szerzetesek hosszú borkészítési hagyományaihoz, és idén második alkalommal nyerte el az „Év Pincészete” kitüntető díjat.
Egy perc Miskolci Egyetem - hídszerep, hegesztőlabor, Kutatók éjszakája
A Miskolci Egyetem legfontosabb hírei 1 percben.
Marasztaló munkahelyek – törzsgárda okleveleket adtak át a MIVÍZ Kft.-nél
Száztíz éves lett idén a miskolci vízi-közmű szolgáltatás. A jubileum részeként törzsgárda oklevelet és jutalmat kaptak a már évtizedek óta a vállalatnál dolgozó kollégák.
Lajos András interjú: biciklizéssel és mályi-tavi evezéssel készült, hogy bírja a táncot
Sikert hozott a Szemle Plusz Miskolcnak: A Szőcs Artur rendezte Feketeszárú cseresznye megnyerte a legjobb előadásnak járó díjat, a legjobb férfi főszereplő díját pedig Lajos Andrásnak ítélték.
Új aszfaltburkolatot kapott a Tinódi utca
A régi, legalább negyvenéves útburkolat már borzalmas állapotú volt, ami a fejlesztésnek köszönhetően most megszűnt.
Új gyalogos utakat alakítanak ki az Avastetőn
Hamarosan összekötik az Avas II. sort a Kálvária dombbal. Ha az út elkészül, akkor az avasi pincesoroktól egészen a kilátóig lehet majd eljutni a lépcsők kikerülésével.