Miskolc

Miskolci Ötletmaraton: Az ötletek evolúciója a fogantatástól a megvalósíthatóságig
Mint a név is utal rá, „Az Ötletekre” épít a rendezvény. Éppen ezért érdemes végigtekinteni, hogy milyen utazáson megy végig egy benyújtott elképzelés, hiszen a Miskolci Ötletmaraton azt ígéri, 48 óra alatt az állampolgárok mentorok segítségével a legalapvetőbb ötletkezdeményt is a megvalósíthatóságig dolgozzák ki.

Rendhagyó nyelvtanórát tartottak a könyvtárban
Középiskolás diákok számára szervezett közösen programot csütörtökre a Magyar Nyelv Hete rendezvénysorozatban az Anyanyelvápolók Szövetsége, a megyei könyvtár és a Miskolci Egyetem. A rendhagyó nyelvtanórán a névtan és a nyelvi humor volt a téma.

Nem a szándékon fog múlni, hogy zöldül-e Borsod
Hatvanharmadik alkalommal tartotta küldöttgyűlését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara csütörtök délelőtt – középpontjában ezúttal a zöld átállással. Digitalizáció, környezettudatosság, oktatás és innováció – ezekben látja a BOKIK a jövő kihívásaira való felkészülés biztos pontjait.

Versenyeztek a megye helyszínelői
Szakmai elméleti tudásukról és gyakorlati felkészültségükről adtak számot a balesethelyszínelők Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Korábban indul pár 1B-s és 21-es busz
Figyelembe véve az utasok kéréseit, április 25-én, (hétfőtől) változik néhány indulási időpont az 1B-s és 21-es autóbuszvonalakon.

Filmvetítés a Föld Napja alkalmából
A Föld Napja alkalmából április 22-én 16:00-tól a Művészetek Háza Béke Art Mozitermében a Vad Kunság – A puszta rejtett élete című magyar ismeretterjesztő filmet vetítik - adta hírül az üzemeltető CINE-MIS Nonprofit Kft.

Megújultak a turisztikai információs táblák
A húsvéti hosszú hétvége előtt Miskolcon tizenegy helyszínre raktak ki megújult tartalommal turisztikai információs térképeket, melyek segítséget nyújtanak az attrakciók vagy más, utazáshoz kapcsolódó helyek megtalálásában.

Négylábú munkatársakat keres a NAV
A NAV közleménye szerint a kiképzők oltási könyvvel vagy útlevéllel rendelkező, transzponderszámmal vagy chippel ellátott kutyákat várnak – ivartól és fajtától függetlenül. A sikeres keresőkutya-jelöltek a kiválasztás után 21 napos próbaidőn vesznek részt.

Elképesztően izgalmas meccsen győzött a DVTK
A piros-fehérek a sírból hozták vissza a találkozót gyakorlatilag az utolsó másodpercekben.

Három miskolci középiskola a száz legjobb között
A Herman a harmincadik, a Fényi a hatvanhatodik, a Földes pedig a hetvenötödik helyen áll a HVG 2022-es középiskolai rangsorán.

A bajnokokat köszöntötték
Miskolci iskolák diákolimpiai bajnokait és testnevelőtanáraikat köszöntötte a miskolci önkormányzat nevében Veres Pál polgármester szerdán a városháza Dísztermében, ahol gratulált az elért sikerekhez Lódi Gábor, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség elnöke is.

Kamionnyi ipari megoldás: Miskolcon bemutatózott a Milwaukee
Sarokcsiszolók, csavarbehajtók, ütvecsavarozók – egy szokványos hétköznapon ezek a Vasas Szerszám Központ legkelendőbb árucikkei. Csakhogy szerdán az üzlet még a szokottnál is szélesebbre tárta kapuit.

A felújítás után újraindul a Centrum előtti szökőkút
Egyelőre még csak próbaüzemben, május 11-étől, vagyis Miskolc város napjától viszont a többi szökőkúttal együtt beindítják ezt is.

Miskolci Ötletmaraton: Nincs olyan, hogy rossz ötlet!
Mivel új, szokatlan formátummal dolgozik a Miskolci Ötletmaraton, sok kérdés merült fel az állampolgárok részéről, ezekre akartak válaszokat adni a szervezők keddi tájékoztató beszélgetésükön. Többen arról érdeklődtek, hogy milyen ötletekkel lehet jelentkezni, vagy hogyan lehet csapattagként részt venni az eseményen.

Ötödször is Horizont - elkezdődött a tánc ünnepe Miskolcon
Kedden megnyitott a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál Miskolcon, a táncünnepet idén ötödik alkalommal rendezik meg, a hazai előadók mellett ez alkalommal is számos külföldi társulat és koreográfus mutatkozik be a nagyközönség előtt 23-áig. Elsőként a Miskolci Balett lépett színpadra kedden, legújabb előadásukat Hugo Viera portugál koreográfus rendezte.

Betegség miatt változik a szimfonikusok jövő heti koncertje
A Yamaha bérlet jövő heti zárókoncertjén eredetileg Ránki Fülöp és Rajna Martin is ott lett volna.

Színes programokkal várja a közönséget a Bartók Tavasz Miskolcon is
A rendezvény csütörtökön kezdődik a Miskolci Nemzeti Színházban, de lesznek programok a Művészetek Házában, a Szinva teraszon és az Erzsébet téren is.

Több mint tizenkétezer menekült érkezett kedden Ukrajnából
Az ukrán-orosz háború elől menekültek nagyobb része már napok óta a román-magyar határszakaszon érkezik.

Miska Macska Miskolcon
Újabb ősbemutatót tart a Csodamalom Bábszínház vasárnap délelőtt. Ezúttal Miska Macska kalandjával varázsolják el a gyerekeket. Minderről a színpadon egyedüliként helytálló művészt faggattuk, és ehhez még csak a paraván mögé se kellett bekukkantanunk…

Több helyszínen is bombariadó volt Miskolcon
Értesüléseink szerint a két pláza mellett a a megyei kórház és a belvárosi MÁV Jegyiroda is érintett volt.