Miskolc

A jogász válaszol: A gyermektartásdíjról
Miskolci olvasónk elvált, egyedül neveli a gyermekét, aki idén tölti be a 20. életévét. A gyermek még középiskolai tanulmányokat folytat, és szándékában áll továbbtanulni is. A gyermek apja fizet tartásdíjat, azonban, most azt közölte, hogy meg kívánja szüntetni a tartásdíj fizetését, mert álláspontja szerint a nagykorú gyermeket az már nem illeti meg. Kérdezi olvasónk, hogy meddig jár a tartásdíj gyermeke után?

Tisztelet és szolidaritás: jövő
Magyarországon 78 esztendeje ezen a napon, április 16-án kezdődött el zsidó honfitársaink gettósítása és deportálása.

Fürdőünnep: Péter Szabó Szilviával rajtolt el az Ellipsum új szezonja
Két év fél hónapos kényszerszünetet követően hallatszott újra vízcsobogás, pancsolás és gyerekricsaj a miskolctapolcai élményfürdőben. A nagypénteki újranyitás meglehetősen átütőre és hangosra sikeredett – erről hazánk neves énekesnője is gondoskodott.

Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetem tizenkét képzési területen oktat, van miből válogatniuk azoknak, akik szeretnék képezni magukat. A Műszaki Földtudományi Karon az alapképzéseket tekintve népszerű volt idén a környezetmérnöki és a műszaki földtudományi, mesterképzésben pedig a bánya és geotechnikai mérnöki szak, a földtudományi mérnöki, valamint és olaj- és gázmérnöki szak – olvasható a Miskolci Egyetem közleményében.

Hodász András a húsvétról, a választásokról és saját szerepéről
„Akik Jézust keresztre feszíttették, ők is azt hitték, hogy ezzel az igaz hitet szolgálják” – foglalja össze az idei nagypéntek üzenetét Hodász András a Válasz Online-nak adott nagypénteki nagyinterjújában.

Húsvétra újra kinyitott az Ellipsum
Már nem kell többet aludnunk: este ugyanis Péter Szabó Szilvia fellépésével zárul az újranyílt Ellipsum Élményfürdő nagypénteki programkínálata.

Most felteheti kérdéseit a Miskolci Ötletmaratonról
Tájékoztató fórumot tartanak április 19. kedden, 17 órától a Miskolci Ötletmaraton szervezői a Városháza Részvételi Irodájában. A „Minden, amit tudni akartál az Ötletmaratonról” nevű beszélgetés célja megválaszolni a miskolciak bármilyen kérdését a május 6. és 8. közötti főeseménnyel kapcsolatban.

Student police Miskolcon
A középiskolás diákoknak hirdet lehetőséget a közösségi szolgálatuk teljesítésére a Miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat.

Miskolci konyhafőnököt ismertek el a Pelikán Kupán
A szolnoki gasztronómiai kiállítás és versenyen Bálint Márk, az Aranykorona Történelmi Étterem-Hotel & Látványpince konyhafőnöke bronzérmet szerzett. Az országos versenyen öt fogást kellett prezentálnia a rangos zsűri előtt.

Közleményt adott ki a DK a közgyűlési szavazásról
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a Demokratikus Koalíció szerkesztőségünkhöz pénteken eljuttatott közleményét.

Előhúsvét a Baráthegyi Majorságban
„Nyuszisimogatót” rendezett a Szimbiózis Alapítvány a Baráthegyi Majorságban csütörtökön, a tavaszi szünet első napján – de nyulak mellett még számos egyéb állat és húsvéti program várta a látogatókat. Több száz, jellemzően kisgyermekes család választotta az öthektáros majorságot.

Mindennapi „buborékjainkról” énekelnek Czinke Mátéék
A The Sign frontembere a Szikra Akadémia projektjében dolgozott együtt Nagy Edittel, Kübler Danival és Végh Mátéval. Munkájuk gyümölcse lett a napjaink társadalmi problémáira reflektáló Buborék című daluk.

"Mániákusan keressük az uralkodó pártot"
Újabb fórummal jelentkezett a Demokratikus Közéleti Akadémia, Fazekas Csaba történész és Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója az „örökkön uralkodó” pártokról beszélgettek a MAB székházban.

Korábban ér véget a vágányzár
Az április 14-ig tervezett munkálatok miatti éjszakai vágányzár befejeződött, ezért csütörtöktől a villamospálya teljes szakaszán megindulhat a közlekedés - közölte szerkesztőségünkkel az MVK.

Miskolc hatályos településrendezési eszközeinek felülvizsgálata
Miskolc önkormányzata, a Miskolc Megyei Jogú Város hatályos településrendezési eszközeinek felülvizsgálatát a teljes közigazgatási területére kiterjedően elkészítette.

Tekerjék fel a hangerőt a diákzenekarok!
Kifejezetten diákzenekarok számára hirdetett meg tehetségkutató versenyt a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. A cél, hogy a kezdő fiatal megyei bandák olyan közegben is elindulhassanak, ami a korosztályukat célozza, egyben visszajelzést kaphassanak arról, jó irányba halad-e a zenéjük.

Negyedszer is Kassa-Miskolc ultramaraton
A IV. Kassa-Miskolc Ultramarathon elnevezésű nemzetközi futóversenyt ebben az évben május 21-én, szombaton rendezik meg.

Tájékoztató óvodai beiratkozással kapcsolatban
A miskolci önkormányzat fenntartásában működő Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) székhelyintézményébe és tagóvodáiba a 2022/2023-as nevelési évre az óvodáskorú gyermekek beiratkozása április 26-27-28-án történik.