Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Rudolf laktanya a Gömöri felüljáró nélkül

Létrehozva
A képeslapon és az új felvételen is az egykori Rudolf laktanya és környezete látható egy egészen különleges szögből.
Kép
Dr. Sáfrány Gy. József gyűjteményéből.

A képeslapon és az új felvételen is az egykori Rudolf laktanya és környezete látható egy egészen különleges szögből; fotóriporterünk alapos munkájának köszönhető, hogy kiderült, a régi malom, vagyis a mai Átrium park egyik épületéből fotózták a régi képeslapot (ezúton is köszönet a tulajdonosnak, hogy lehetővé tette az új felvétel készítését). 

Kép
Fotó: Mocsári László

A „Rudolf gyalogsági laktanya” Adler Károly tervei szerint 1896-ra épült fel. 1921-től a m. kir. Görgey Artúr 13. honvéd gyalogezred állomásozott itt, 1962-től pedig itt alakult meg a 2. Honi Légvédelmi Hadosztály. Az 1944. június 2-ai bombázások során a laktanya épületei is károsodtak. A felvételen látható földszintes épületet ma részben takarja az 1976–1978 között épült Gömöri felüljáró, ami a maga közel 222 méteres hosszúságával szerepel hazánk leghosszabb hídjai között. További érdekesség, hogy az 1900-ban feladott képeslapon nem látható még a Soltész Nagy Kálmán utca két ikerbérháza, azok csak 1929-re épültek fel.
 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.