Miskolc

Akkor és most…: A Petneházy-bérházak
Régi, Fortepanon talált és új, a héten készült felvételünkön a Petneházy-bérházak láthatóak.

Fejében a Miskolc-térkép
Városunk „hétköznapi hőseinek” életébe betekintést nyújtó cikksorozatunk múlt heti részében már megismerkedhettünk a MiReHu egyik veterán dolgozójával. Nem kevésbé rutinos szereplőjét mutatjuk be a helyi szemétszállításnak ezúttal is.

Érkeznek a tájékoztatók
A helyi adók első félévre esedékes összegeit március 16-ig fizethetik meg az adózók pótlékmentesen.

Tizenkét csapat mutatta be vízióit
Pénteken rendezték a 7. Városmarketing Verseny döntőjét a Városházán. A verseny során egyetemista csapatok készítettek szakmai tanulmányokat az ország több városa számára.

„Járjunk emelt fővel!”
Helyi különlegességekkel és történetekkel tarkított belvárosi sétát tartott a Tourinform Miskolc irodája az idegenvezetők világnapja alkalmából szombat délelőtt.

Hajnalban megérkezett az első ukrán menekült Miskolcra
Egy hatvan év körüli nő hajnalban szállt le a Tiszai pályaudvaron, majd segítséget kért a rendőrségtől, jelezve, hogy a háborús Ukrajnából érkezett. Ideiglenesen a városházán szállásolták el.

Miskolcon is kisorsolták a jelöltek szavazólapi sorrendjét
Péntek délután az egyéni választókerületi bizottságokban kisorsolták, hogy a képviselőjelöltek milyen sorrendben kövessék egymást a szavazólapokon.

Miskolc is segít a bajbajutottakon
Pénteken találkozót kezdeményezett Veres Pál polgármester a miskolci Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, Ignácz Viktóriával.

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek
A Zsolcai kapuban található emléktáblánál koszorúztak pénteken.

Miskolcon ülésezett a kisebbik kormánypárt
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Miskolcra szervezett kétnapos Önkormányzati Tanácsának alkalmából tartottak sajtótájékoztatót országos és helyi kormánypárti politikusok péntek délelőtt a DVTK Stadionban.

Az első ukrán családot már elszállásolták a máltaiak
A Máltai Szeretetszolgálat pénteken befogadta, és ideiglenesen egy vidéki intézményében helyezte el az első olyan embereket, akik az ukrán válság miatt menedéket kértek a karitatív szervezettől - közölte a szervezet.

A Vasgyár értékeit mentenék
Az egykori Vasgyár területe – nagyrészt – évtizedek óta elhagyatottan vagy kihasználatlanul áll. A miskolci identitás szerves részét adó iparkomplexum elemei idővel az enyészetté válnak, ha nem teszünk a megőrzésük érdekében. Pénteken szakemberek, civilek és önkormányzati szereplők beszélgettek az értékmentés lehetőségeiről.

Hétvégén forgalomkorlátozásra kell számítani a Búza téren
Aknajavítást végez a MIVÍZ Kft. a Búza téren.

Fontos információk miskolci adófizetőknek
A helyi adók (építmények utáni építményadó, az iparűzési adó/adóelőleg) első félévre esedékes összegeit 2022. március 16. napjáig fizethetik meg az adózók pótlékmentesen - tájékoztatott az önkormányzat adóhatósága.

Művészettel nevelnek – táncfesztivált rendeznek Miskolcon
Négy vidéki helyszínen, köztük március 5-én Miskolcon rendezik meg az Országos Táncművészeti Fesztivál regionális elődöntőit.

Ezrek tüntettek Putyin ellen, Ukrajna mellett a budapesti orosz követség előtt
A demonstrációt csütörtök délelőtt Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje jelentette be.

A Kaffka tanári karának egy csoportja is szolidaritást vállal a sztrájkoló pedagógusokkal
A lapunkhoz eljuttatott közleményben azt írják, bár ők egyelőre nem szüntetik be a munkát, egyetértenek azzal, hogy a korábban elfogadott kormányrendelet súlyosan csorbítja a tanárok alaptörvényben megfogalmazott jogait.

Gergő csak egyet kér születésnapjára: segítsünk közösen az árván maradt állatok védelmezőinek!
Ács Gergő tizennyolcadik születésnapjára nem kér ajándékot, közösségi összefogással ő nyújtana segítséget kisebb miskolci állatvédő szervezeteknek.

„Jelentős menekülthullámra kell számítani"
Menekülthullámra kell számítani Magyarországon az általunk megkérdezett történész szerint. Udvarvölgyi Zsolt azt mondja, akár százezres nagyságrendű is lehet azok száma, akik elhagyják Ukrajnát a háború miatt.

Ukrán nemzetiségi elnök: aggódunk itt, Miskolcon
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát. Több helyről légicsapásokról számoltak be, máshol szárazföldi harcok dúlnak. A miskolci Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat elnöke folyamatos kapcsolatban áll az ott élő rokonaival, barátaival, egyikükkel telefonon tudtunk beszélni.