Miskolc

Újraindultak a munkák, érdemes elkerülni a Vörösmarty-Király utca kereszteződést
A hét eleje óta a Vörösmarty utca négy sávjából átmenetileg csak kettő járható. A szakemberek már a turbókörforgalom miatt sávelhúzás mellett dolgoznak az úton, ahol megindultak a közműkiváltások.

Bátrak és vakmerők az arTTér (fél)évindító állomásán
Teltházzal és új helyszínen, a Művészetek Házában folytatódott az arTTér-találkozások közösségépítő programsorozata. A szervezők az év első felében hat epizódot terveznek. Az ingyenes beszélgetések szerda délután vették kezdetüket.

Damoklész kardjaként leng a csapda ajtaja a vaddisznó felett
A szemfülesek Miskolc több pontján furcsa, nagyméretű ketreceket fedezhettek fel mostanában. Ezeket a vadcsapdákat azért helyeztette ki az önkormányzat, hogy segítsenek az egyre inkább elszaporodó városi vaddisznóállomány gyérítésében.

Ítélet született egy bőcsi verekedés ügyében
Veszekedtek, majd hazaszaladt támogatókért, hogy jól összeverjék.

Részeg autósokat is kiszűrtek
Közúti ellenőrzéseik során a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai januárban több szabályszegő sofőrrel szemben tették meg a szükséges intézkedéseket. A rendőrség mindenki másnak köszöni, aki nem veszélyezteti a közlekedés biztonságát.

Miskolc bővült, bővít hát a Trenkwalder is
Új irodát létesít a Trenkwalder, így folyamatosan fejlődő munkaerőpiaci szolgáltatásaikkal immár a Kazinczy Ferenc utca 5. szám alatt várják az ügyfeleket.

Ideiglenesen elmaradnak a nyílt napok
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett Miskolci Állategészségügyi Telepen a koronavírus járvány miatt február 1-től határozatlan ideig elmaradnak a nyílt napok.

Kékesi Márton viszi a magyar zászlót az olimpia megnyitóján
Kékesi Márton, a DVTK első téli olimpikonja és Tóth Zita alpesi sízők vihetik a magyar zászlót a pekingi téli olimpia február 4-ei megnyitóján.

Szoborból fémhulladék, tolvajokból gyanúsítottak
Szétdaraboltak egy miskolci szobrot, majd a sárgarézből készült, megcsonkított alkotást egy ózdi színesfém-átvevő helyen akarták értékesíteni.

A Warner letiltatta az egyik videót, amiben a Fidesz Dr. Genyaként ábrázolja Gyurcsányt
A kampányra készített és átírt felvételen Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is látható. Utóbbi Kicsi Énként. Ám úgy tűnik, a kampányanyag gyártói nem fizettek jogdíjat az Austin Powers jogait birtokló cégnek.

Medve mondja: tavasz is coming
Legalábbis Dorka és Borka, a Miskolci Állatkert két mackója nem ijedt meg a saját árnyékától, ami a néphagyomány szerint azt jelenti, hogy közeleg az enyhülés. Medvelest szervezett szerdán a Vadaspark.

Ön megvalósította gyerekkori álmát? – miskolciakat kérdeztünk
Arra voltunk kíváncsiak, hogy abban a munkakörben dolgoznak-e az emberek, amire gyerekként vágytak. Sokak arcára mosolyt csaltunk kérdésünkkel, még akkor is, ha nem vállalták a szereplést. De nézzük, mit válaszoltak, akik nevüket is adták hozzá!

„Van értelme felkelni!” – a Baráthegyi Majorság diadaláról
Idén először adták át az "Érték Vagy!"-díjakat. Az öt kategória egyike „Az Év Fejlesztő Foglalkoztatója” cím volt, melyet a Szimbiózis Alapítványnak ítéltek. A miskolciak a kitüntetést Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkártól múlt héten vehették át a fővárosban.

Más helyszínen, de változatlan rendelési időben
Közleményt adott ki a városháza a Kiss Ernő utcai orvosi rendelő felújítása miatt bekövetkezett változásokról.

Szülinapi meccs koncertekkel körítve
Február 6-án, vasárnap ünnepli alapításának 112. évfordulóját a DVTK. A rendezvényére és a mérkőzésre rásegítő járatokat indít az MVK Zrt. a Tiszai pályaudvar és a Diósgyőri Gimnázium megállóhely között

Megtalálták a hibát a Szentpálin, csütörtökön javítják
Gyorsan sikerült beazonosítani azt a távhővezeték-hibát, amelynek keresése miatt kedd óta félpályás útlezárás van érvényben a Szentpáli utcában. A munka ideje alatt csütörtökön szünetel majd a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás a környéken.

Eltolják a biciklit a miskolci tanárok
CSütörtökön rendkívüli fogadóórát tart Miskolcon a két szakszervezet, amelyek az országos pedagógussztrájkot is szervezték.

Mit Miskolc adhat, itt - több mint 50 projektről beszéltek
Rendhagyó sajtótájékoztatót tartottak Borsod-Abaúj-Zemplén megye I-es és II-es országgyűlési választókerületének jelöltjei. Részletesen beszéltek az előző városvezetéstől megörökölt fejlesztések helyzetéről, a jelen projektjeiről és a következő ciklus terveiről. Ha érdekli, hogyan és mi változik a városban, a lenti cikkből kiderül.

„Kőbe van vésve Márki-Zay Péter miniszterelnöksége”
Ezt állította Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a Jelen című hetilapnak adott videóinterjújában.

„Ez egy bankrablás, de nincs nálam semmi!”
Nem mindennapi „bankrablás” történt kedd délután Miskolcon.