Miskolc

Hallgatók mentorálnak diákokat: a tanulás szeretetét tanítják
Több mint félezer, borsodi kistelepüléseken kitörést kereső diákot mentorálnak a Miskolci Egyetem hallgatói egy országos program keretében. Februárban indul a nyolcadik félév, kedden az ismerkedésen is átestek a fiatalok a campuson.

Megkezdődhet a Kazinczy utcai rendelő felújítása
Kedden megtörtént a munkaterület átadása a kivitelezőnek a Kazinczy utcán található háziorvosi rendelőben. Így megkezdődhetnek a munkák, amelyek részeként energetikailag és infrastrukturálisan is megújul az ingatlan. A tervek szerint decemberben komfortosabb és modernebb körülmények közé térhet vissza a Fábián utcán vendégeskedő ellátás.

Medveles a Miskolci Állatkertben
Tavaszjóslással egybekötött medvelesre várják látogatóikat február másodikán, 10 órától a Miskolci Állatkertbe. A barnamedvéken kívül 11 órától az ormányosmedvékkel, 12 órától pedig a mosómedvékkel is megismerkedhetnek azok, akik ezen a napon kilátogatnak az állatkertbe.

Forgalomkorlátozás a Szentpáli utcán
Távhővezetéki hibakeresés miatt félpályás útlezárásra számíthatnak az autósok a Szentpáli utcában.

Pályára lép Détári Lajos az országgyűlési választásokon
Az egykori klasszist Gattyán György pártja indítja áprilisban a Kőbánya-Kispest választókörzetben – írja a Blikk.

Minden országgyűlési képviselő határidőre leadta vagyonnyilatkozatát
Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek - közölte Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke hétfőn az MTI-vel.

Béren kívüli juttatásról döntött a Miskolc Holding igazgatósága
A Miskolc Holding Zrt.-nél és tagvállalatainál a dolgozók alapfizetése mellett a munkavállalók részére nyújtott egyéb juttatás a munkáltatói gondoskodás kifejezésének egyik fontos eszköze. Ezért minden évben egy meghatározott keretösszeg jut el a dolgozókhoz béren kívüli juttatás vagy cafeteria formájában. Ez idén sem lesz másként.

Fokozott ellenőrzést tartottak hétvégén
A rendőrök több körözött személyt elfogtak Miskolcon, a szórakozóhelyek átvizsgálása során bevetettek egy kábítószer-kereső kutyát is.

Szakszervezetek: Több mint 20 ezer pedagógus sztrájkolt hétfőn
A hétfőn megtartott kétórás figyelmeztető sztrájk után sajtótájékoztatón összegezte a tapasztalatokat a két rendező szakszervezet. Elmondásuk szerint többen is csatlakoztak volna, de sokan féltek a következményektől és a koronavírus-járvány is közbeszólt.

Valószínűleg életet mentett a miskolci rendőr az újraélesztés megkezdésével
Benzinkúton lett rosszul egy autós, a közelben lévő járőrpáros egyik tagja mintegy két percen át, a mentők kiérkezéséig lefolytatta az újraélesztést - ezzel jó eséllyel életet mentettek a miskolci rendőrök.

Indul a nevezés a József Attila Könyvtár mesemondó versenyére
Mátyás király Gömörben a címe annak a pályázatnak, amelyet a József Attila Könyvtár hirdetett meg általános iskolás diákok számára. A megmérettetésre február 7-ig várják a jelentkezéseket. A szabadon választott Hunyadi Mátyásról szóló népmesét zsűri előtt február közepén mondják el a versenyzők.

Újra aktív a kockásinges mozgalom – Miskolcon is sztrájkoltak
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott hétfő délelőtt a két nagy pedagógus-szakszervezet, a PSZ és a PDSZ. Miskolcon több oktatási-nevelési intézményben is béremelést, a munkaterhek csökkentését és a kötelező oltásról szóló döntés visszavonását követelték – a szülők nagy támogatása mellett.

„Ez az intézmény egy örök szerelem”
Lassan a finisébe ér a 2022-es felsőoktatási felvételi, a szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan szakokra, felsőoktatási szakképzésekre február 15-éig lehet jelentkezni. A Miskolci Egyetem folyamatosan megújul, mind képzésben, mind infrastrukturálisan – nyilatkozta az intézmény rektora.

Miskolcon is irodát nyit az ombudsman
Hat helyszínen nyit regionális irodát az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, így már vidéken is személyesen kezdeményezhető az ombudsman eljárása. Miskolcon még ebben a negyedévben elkezdődhet az ügyfélfogadás.

Kötelező a házszámot kitenni - hogy baj esetén a mentő is könnyebben odataláljon
Miskolcon önkormányzati rendelet kötelezi az ingatlantulajdonosokat, hogy jelezzék a házszámukat. Azon túl, hogy ez a szabály, azt se feledjük, hogy a házszám alapján talál oda hozzánk a postás, a mentő, a tűzoltó, a futár és még sokan mások...

Miskolcon is az operett csillagai köszöntötték az újévet
Január 30-án - a külföldi turnéjáról visszatérve - Miskolcon láthatták a nézők az Újévi Operett Gálát. A közönség kérésére 2022-ben a megújult Monarchia operett előadását tűzték műsorra több száz látványos jelmezzel, kitűnő énekhangokkal és élő zenekarral.

Érkeznek a választási értesítők
Hétfőn kezdik kézbesíteni a Magyarországon élő 7,8 millió választópolgárnak az országgyűlési választásról és népszavazásról szóló értesítőt.

Az apósa megölelte, ezért a férje eltörte a lábát
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 35 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, aki ittasan annyira dühös lett, miután az édesapja megölelte a feleségét, hogy eltörte az asszony lábát.

A világjárvány megyei áldozataira emlékeznek a Villanyrendőrnél
Az emlékhelyet az LMP megyei szervezete állította azzal a céllal, hogy mindannyiunkat emlékeztessen elvesztett szeretteinkre, barátainkra, ismerőseinkre.

Osztrák díjjal tüntették ki Karikó Katalint
Életműért járó Arany Nyíl-díjjal tüntették vasárnap Bécsben Karikó Katalin biokémikust a koronavírus elleni vakciák kifejlesztésében betöltött szerepéért.