Miskolc
Rövidesen bezár és ideiglenes helyre költözik a „nagy” OTP
Az Uitz Béla utcai épületet 2007-ben adták át, most egy éven át tartó komplex felújítás kezdődik benne.
Nem mindennapi látvány a Fazekasban: újra megnyílt a termésbáb kiállítás
Minden évben nagy sikert arat, idén sem marad el. Ismét megnyílt a termésbáb kiállítás a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zsibongójában.
35 éve a remény oldalán: Miskolc együtt küzd a rákkal
A gyógyulás nem csak orvosi kérdés. Immár 35 éve együtt harcolnak a rák ellen Miskolcon.
A diósgyőri temető is sorra került
A diósgyőri temetőnél és környékén folytatódott az őszi nagytakarítás Miskolcon szerdán.
Hidrogén válthatja a földgázt a téglagyártásban
Sikeres kísérletet hajtott végre a hidrogén gáz ipari alkalmazására a Wienerberger Zrt. a Miskolci Egyetemmel közösen a cég tiszavasvári üzemében.
Koccanásos baleset a Daykán, busz és személygépkocsi ütközött
A kora reggeli csúcsforgalomban találkozott össze a két jármű.
Így közlekedhetünk szerdán Miskolcon
A Miskolci Városgazda szerda reggeli információi szerint az alábbi helyeken lehet számítani útfelbontásokra, elterelésekre.
Nyugodt őszi időt jósol mára a meteorológia
Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést a térségben, de helyenként azért több órára a nap is kisüt.
Heteken belül nyithat a Mi-Shop
A Pesti úton felépült bevásárlóközpont több ütemben nyitja majd meg kapuit.
Jégkorong: időpontváltozás
Három órával hamarabb kezdik az október 26-ai, Miskolcra kiírt találkozót.
Csendesen suhannak az őrzővédők az állatkertben
Egy környezetbarát és alacsony zajkibocsátású elektromos járművet kapott a MiRend-Sec Vagyonvédelmi Kft., amelynek munkatársai a Miskolci Állatkertben használják majd új szerzeményüket.
Hankó Balázst kérdezték a miskolci egyetemisták
A miniszter egy több órás fórumon válaszolt a hallgatók kérdéseire kedden.
Újabb megújult épületeket adtak át a Miskolci Egyetemen
Mintegy 8 milliárd forint összértékű projektek zárultak le az egyetemi étterem és konferenciaközpont, két kollégium, egy óvoda és munkatársi apartmanok átadásával.
Baleset Miskolcon: a Muhi utcában
Miskolcon, a Muhi utcában történt közlekedési baleset kedden délután.
Igen intenzív, de eredményes versenyhétvégén vannak túl
Magyar Bajnoki cím, bajnoki ezüstérmek, nemzetközi döntő és középdöntők – újabb sikeres hétvégét zárt a Miskolcz-Revital TSE.
Tisztább lett Pereces: folytatódik az őszi nagytakarítás
Folytatódik az őszi nagytakarítás Miskolcon. Kedden a perecesi templom és a temető környéke került sorra, ahol a Miskolci Városgazda munkatársai a zöldfelületeket rendezték, a fákat gallyazták és összegyűjtötték a lehullott lombot.
Hol a helyük? – Kerékpárosok, futárok, rendőrök az e-bike-okról (3. rész)
Egyre inkább terjednek a nagy teljesítményű e-bike-ok a miskolci ételfutárok körében. A gyorsabb kiszállításnak azonban árnyoldalai is vannak.
Elismerések éjszakája Miskolcon
Eljött az ideje az idei PRIMA Díj Gálának. Az ünnepi díjátadót a hagyományoknak megfelelően a Miskolci Nemzeti Színházban rendezik.
Jezsuita-siker magasugrásban
Az atlétikai döntővel Nyíregyházán megkezdődött a diákolimpiai finálék sorozata.
Álmok, dallamok, találkozások
Újra Miskolc közönsége elé áll Csonka Zsuzsanna operaénekes, aki pályája kezdetétől különleges kapcsolatot ápol a várossal. Október 27-én Csákányi Eszterrel közös zenés estjén tér vissza a miskolci színpadra.