Ugrás a tartalomra

Miskolc

Tükröm, tükröm, ki a „legfőbb igénylő" a megyében?
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Valóban túl sokat kért Csöbör Katalin bérezésen kívüli juttatásként? Mások igényeltek fotóstúdiót a képviselői munkájukhoz? Szokás elszámolni a vízforralót? Megnéztük megyénk parlamenti képviselőinek vagyonnyilatkozatait, hogy választ találjunk ezekre a kérdésekre.
Napkeleti bölcsek paprikás krumplija 
Miskolc
Vízkereszt alkalmából kétszáz adag melegételt osztott ki csütörtökön a Selyemréti Plébánia a Supersum Alapítvánnyal együttműködve.  
Komplex megoldás kell a parkolóhely-problémára
Miskolc
Évek óta visszatérő és egyre erősödő igény Miskolc lakossága részéről, hogy minél több és több parkolóhelyet alakítson ki a város. A megoldás azonban összetettebb annál, mint hogy újabb és újabb területeket különítünk el a járműveknek. Szunyogh László városi főépítész segített eligazodni a tényezők között.
Az év első nyílt napja lesz szombaton
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állategészségügyi Telep 154. alkalommal tartja meg nyílt napját január 8-án, szombaton délelőtt 10 és délután 2 óra között a Fonoda u. 16. szám alatt.
Továbbra sem engedi a kormány, hogy bevezesse új díjtételeit az MVK
Miskolc
A 60 perces jegyet és a kisgyermekes bérletet tavaly március óta szeretné bevezetni a közlekedési cég, de a veszélyhelyzet miatt nincsen rá lehetősége.
Még januárban bemutatja a TV2 az Elkxrtukat 
Miskolc
Bár hivatalos közlemény nem érkezett, a TV2 Sajtószobájának műsortervéből kiderül, hogy január 23-án 21:20-kor vetíti a csatorna a Keith English által rendezett, az őszödi beszéd kiszivárgása utáni utcai zavargásokról készült „politikai krimit”.
Gépjárműadózzunk, de akkor pontosan hová is?
Miskolc
A gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági feladatok hatályos változásairól és a teljesítendő fizetési kötelezettségekről adott ki tájékoztatást a városháza szerdán. 
Márki-Zay Péter Miskolcon kampányol a népszavazási aláírásokért
Miskolc
Az álláskeresési támogatás és a Fudan Egyetem ügyében szeretné megkérdezni a magyarok véleményét – akár már az áprilisi választás idején – az egységes ellenzék.
Mozgáskorlátozott férfin segítettek a rendőrök
Miskolc
Csaknem három órája borult be elektromos járművével az árokba egy férfi Rudabányácska környékén, amikor a rendőrök megmentették.
Juró a Basszuskulcsban: szörnyekről és a vele felnövő lakótelepről
SzabadidőMiskolc
Ne tévesszen meg senkit a cuki karácsonyi pulcsi: szövegeiben kevésbé aranyoskodik a miskolci rapper, aki nyári lakótelepi hangulatokat idéz meg december elején megjelent klipjében. Miskolcról. Az otthonáról.
Hétszáz adag melegételt osztottak ki Lyukóvölgyben
Miskolc
Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata kedden folytatta ételosztási akciósorozatát. Ezúttal Lyukóvölgyben segítettek a rászorulóknak, hogy a megterhelő téli időszakban enyhítsenek kicsit a terheiken.
„Hogy jobban lássalak": 665 ezerért kért fotós felszereléseket Csöbör Katalin
Miskolc
A képviselő a vagyonnyilatkozatában szereplő eszközöket munkája ellátásához igényelte fizetésen kívüli juttatásként. Tévét, külső adattárolókat és – 100 ezer forintért – kávéfőzőt is rendelt, sőt egy 9 ezer forintos vízforralót is kért.
Balesetveszélyes, ezért lebontják a Patak utcai játszóhajót
Miskolc
A játszóeszközt azért távolítják el, mert megsérült és a javítása már nem lehetséges. 
Ismét Miskolcé a dicsőség: a miénk a legszebb adventi villamos
KultúraMiskolc
A feldíszített miskolci szerelvény ötödik alkalommal nyerte el a közönség tetszését a cseh portálon.
Beszakadt az aszfalt a Kis-Hunyadon, javítják, de terelni kell a forgalmat
Miskolc
Januárt 5-én, szerdán kezdik meg a hibajavítást, az érintett útszakaszt teljesen lezárják a Kis-Hunyad utca 45. szám előtt. A buszok is másként közlekednek arra.
Az ember, aki felhúzta a hetedikre a drogéria kukáját, és ezért 400 forintot fizetett
BűnügyMiskolcCelebhírek
Annyi, hogy a pénzt valaki eltette, a rendészek pedig visszavitették vele a kukát. Van, akinek rosszul kezdődött az év.
Januárban szállítják el a leselejtezett karácsonyfákat
Miskolc
A miskolci társasházi övezetben a januári szombatokon, míg a családi házas területeken a kommunális hulladékgyűjtés napjain viszik el a „nyugdíjazott" karácsonyfákat utolsó útjukra.
MVK: tovább érvényesek a decemberi bérletek, és újra jár a 2-es villamos
Miskolc
Hétfőtől ismét tanulmányi menetrend lépett életbe a helyi busz- és villamosvonalakon.
Ennyit visz haza egy boltvezető az Aldiban
MiskolcGazdaságBelföld
Minden munkakörben egységesen 8 százalékkal emeli a béreket az Aldi Magyarország, írja a HRPortál a cég közleményére hivatkozva.
Műholdfelvétel: A Selyemréti Strandfürdő megújulása 2007 és 2021 között
Miskolc
A komplexum 1927-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt mint Miskolc első strandfürdője. Azóta érthetően sokat változott, legutóbb 2013-ban örülhettek a városlakók az „Augusztus 20.” nagyobb volumenű fejlesztésének. A közel 100 éves állapotot nem, de a legutóbbi változásokat megtekinthetjük a Google Earth Pro műholdfelvételein.