Ugrás a tartalomra

Miskolc

Jégre vitték a Mikulást a nagycsaládosok
Miskolc
A Mikulásváró bulin kicsik és nagyok is jól mulattak.
Börtönt kapott a féltékeny gázoló
BűnügyMiskolc
A miskolci nő két éve egy veszekedés után részegen gázolta el élettársát, majd miután vízelvezető árokba hajtott, egyszerűen elsétált a helyszínről.
Háromezernél is többen futottak együtt mikulássapkában
Miskolc
Rekordszámú résztvevőt hozott a belvárosban megrendezett Rotary Mikulásfutás csütörtökön.
Vérükkel és ajándékaikkal is jótékonykodtak a bláthysok
EgészségMiskolc
Adventi véradást és cipősdoboz akciót hirdettek a villamosipari technikumban a Magyar Vöröskereszttel együttműködésben.
Kilencven évesen is egy szuszra fújta el a gyertyákat Ilonka néni
Miskolc
Matiscsák Éva alpolgármester is köszöntötte az idős hölgyet, aki egyedül él görömbölyi otthonában. 
„A befektetett munka mindig megtérül” – kiváló tanulókat ismertek el a városházán
OktatásMiskolc
A miskolci önkormányzat az oktatás, kultúra, vagy közösségi élet területén kiemelkedő középiskolás tanulókat köszöntötte.
Csöbör Katalin: már online is kitölthető a nemzeti konzultáció
Miskolc
A politikus mindenkit arra biztat, töltsék ki a nemzeti konzultációt, mostantól akár online formában is a kormányzati portálon.
A MiskolcÉrt Alapítvány ismerősnek jelölte a helyi cégeket - sokan elfogadták a felkérést
GazdaságMiskolc
Multik valamint kis- és középvállalkozások egyaránt részt vettek azon a partnertalálkozón, ahol a civilek és a miskolci vállalatok keresték a közös hangot.
A változó vasúti menetrendhez igazodnak az MVK járatai
Miskolc
Véget értek a MÁV pályakarbantartási munkái, ezért visszaáll az alapmenetrend.
Úttesten folyó munkálatok - Útépítés
Közlekedési információk csütörtök reggel
Miskolc
A Városgazda közlekedési információi következnek.
Csütörtökön rövid időre akár már a napot is láthatjuk
Miskolc
Az idő továbbra is enyhe marad, a hőmérő higanyszála akár hét fokig is felkúszhat. 
Ezt behúzták a lányok: DVTK HUNTHERM - TARR KSC Szekszárd 97-60
SportMiskolc
A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 10. fordulójában az elsöprő lendülettel játszó csapatunk már az első félidőben magabiztos vezetésre tett szert.
Ételt oszt a Vöröskereszt
Miskolc
Karácsonyi ételosztásokat szervez a következő hetekben a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete.
Adventi ajándék a könyvtárak olvasóinak
KultúraSzabadidőMiskolc
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár ebben az évben különleges kedvezménnyel kedveskedik jelenlegi és leendő olvasóinak.
Hontalan állatoknak szereztek örömet az MVK munkatársai
EgészségMiskolc
Miközben megörvendeztették a Miskolci Állagegészségügyi Telep lakóit, saját egészségükért is sétáltak.
Képgaléria
Adventi gálával hangolódtak az ünnepekre az idősek
KultúraMiskolc
Verses, zenés, táncos műsorral indította útjára az adventi időszakot a vármegyei nyugdíjas szövetség.
Szakmájuk legjobbjait: mestereket köszöntöttek
GazdaságMiskolc
A BOKIK mesteravató ünnepségén új női szabó, villanyszerelő és járműfényező mesterek vehették át mesterlevelüket.
Adventi programok az Európa bajnok villamossal Miskolcon
SzabadidőMiskolc
December első vasárnapján gyertyagyújtással és az adventi villamos bemutatásával ünnepélyes keretek között nyílt meg a miskolci adventi vásár és programsorozat. A feldíszített villamost nyolcadszor is indítják az Európa legszebb karácsonyi villamosa címért.
A Martin János iskola udvarán tavasztól kosárlabdapálya várja majd a tanulókat
OktatásMiskolc
A sajátos nevelési igényű diákok képzésével foglalkozó intézményben vállalkozói adományból épül sportpálya, ami hosszú távon a gyerekek fejlesztési lehetőségeit is bővíti.
Év végi igazgatási szünet és ügyfélfogadási rend a Városházán
Miskolc
A miskolci polgármesteri hivatal központi ügyfélszolgálatán így alakul az ügyfélfogadás rendje az ünnepek alatt.