Miskolc

Szabadlábon Csenge gyilkosa
Szabadlábra helyezték Csenge gyilkosát a másodfokú ítélet kihirdetéséig. A 17 éves borsodnádasdi lány három évvel ezelőtt halt meg. A most szabadlábra helyezett férfi talált rá az eszméletlen lányra, akit egy vízelvezető csatornába dobott. A lány az akna alján lévő vízbe fulladt bele. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott gondatlanságból elkövetett emberölésben bűnös. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

Felismeri ezt a tolvajt?
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben.

Kiállítás mutatja be a tűzoltók 150 évét
Százötven évvel ezelőtt, 1870. február 1-én, a fővárosban adták át az első szolgálatot hivatásos tűzoltó egységek. A jubileumi évben vándorkiállítással emlékeznek a hős tűzoltókra, a találmányokra, a legnagyobb tragédiákra. A tárlat elsőként Miskolcon mutatja be a tűzoltóság múltját és jelenét.

Változnak a reklámcélú közterület-használat szabályai
Engedély és díjfizetés szükséges. Csak az használhatja a közterületet reklám céljára, akinek kérelme nem ütközik a településképi rendelet feltételeibe. Ezt az illetékesek folyamatosan ellenőrzik majd.

Munkába állt a megye jegyzője
Lupkovics Beátát nevezte ki március 1-jével a megye jegyzőjének Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke.

Előre kitervelte a gyilkosságot
Egy 81 éves férfi ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség. Baltával, vascsővel és robbantással is meg akarta ölni feleségét.

637 millió forintnyi TAO felajánlással segítik a miskolci sportéletet
A látvány-csapatsportágak TAO kedvezményrendszere keretében felajánlásokat nyújtó cégek támogatását Veres Pál polgármester személyesen köszönte meg a Városháza Dísztermében megrendezett partneri találkozón. A polgármesteri köszöntőt és a támogatások tervezett felhasználásáról szóló tájékoztatást követően támogatói okleveleket adtak át.

A közgyűlést értékelték a Miskolci Naplóban
A frakciók tagjai a Miskolc TV stúdiójában értékelték a februári közgyűlést.

Lift nélkül marad – egy ideig – a Diósgyőri vár
Hogy egy valódi középkori várba nem könnyű feljutni, azt a bükkaljai turisztikai helyszín két takarítója hétfőn saját bőrén is megtapasztalhatta... Szerencsére az önkormányzati intézmény munkatársainak az ijedtségen túl más baja nem esett, de hosszabb időt kellett eltölteniük a felvonóban rekedve, mire a karbantartók kiszabadíthatták őket.

A légimentésért báloztak
A Miskolci Légimentők bázisának fejlesztéséért báloztak a hétvégén. Az országban először Miskolcon rendezett jótékonysági bált a Magyarországi Légimentésért Alapítvány. Több mint nyolcvanan vettek belépőjegyet, ezzel is segítve a légimentés helyzetét.

Lakossági fórumot tartottak az Avason
Lakossági fórumot tartott Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő pénteken a Munkácsy Mihály Általános és Művészeti Iskolában. Az esemény vendége volt Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere és Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

Belefulladunk a melegbe?
A lakosság mellett a közlekedés, a hulladékgazdálkodás és az ipar is jelentősen hozzájárul a légszennyezettséghez. A civilek és a szakma összefogására van szükség ahhoz, hogy élhető, egészséges és tisztább levegőjű városunk legyen – mondta Varga Andrea a Zöld Kapcsolat Egyesület Belefulladunk a melegbe? című fórumán, hozzátéve, elérkezett az idő, hogy az eddig elért mérési eredményekről és javaslatokról már ne csak beszéljenek.

Jótékonysági divatbemutató árveréssel együtt
Van kiút – ezt hirdették a divatbemutató modelljei, akik egytől egyig mind küzdöttek már a mellrákkal. Az árveréssel és a jótékonysággal egybekötött, látványos program célja, hogy felhívják a figyelmet, mennyire fontos a daganat korai felismerése.

Nőnapi ajándék a DVTK-tól
A DVTK meghívja a hölgyeket az Újpest elleni meccsre - olvasható a dvtk.eun.

2010 után újra az elsők között – vonzó európai befektetői célpont Miskolc
Az ötödik legvonzóbb európai befektetői célpont lett Miskolc a kisvárosok között a Financial Times rangsorában. Ez a negyedik ilyen elismerése a városnak: 2008-ban már kaptunk ilyet, 2010-ben pedig kettőt is. Tíz évvel ezelőtt pedig két másik kategóriában is negyedik lett Miskolc, úgy, hogy akkor még ilyen elismerésben nem részesült más magyar város. A brit gazdasági és pénzügyi napilap összesítésében most Reykjavik az első ebben a rangsorban, míg Debrecen a második, Miskolc pedig ötödik helyen áll.

Miskolcról indult a CB láz
Egy rádió szerkesztője felfedezte, hogy a hazai CB rádiózást magam vezettem be Magyarországon.

Koronavírus: folyamatos a figyelem Miskolcon – összefoglaló
Miskolciakat is megkérdeztünk és a fontos tudnivalókat is összegyűjtöttük, a cikk végén pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központ ingyenesen hívható zöldszámát is megtalálja.

Költségvetés és közlekedés - értékelnek a frakcióvezetők
A közgyűlés után minden frakcióvezetőt megkérdeztünk.

Németh Judit a MiREND-Sec új ügyvezetője
Márciustól a MiREND-Sec Miskolc Rendjéért Vagyonvédelmi Kft. ügyvezetője Németh Judit lesz. Végzettségét tekintve programozó, informatikus-mérnök, mérnök-közgazdász és okleveles humánszervező. Diplomáit Miskolcon, Nyíregyházán és Pécsett szerezte. Vezetői tapasztalatokat a MIVÍZ Kft.-nél, a Miskolc Holdingnál, szakmai vezetői tapasztalatokat egy állami tulajdonú, vagyonőrzéssel is foglalkozó társaságnál szerzett.

Történelmi versenyt középiskolásoknak Trianonról
Nyolc iskola vett részt a városházán rendezett megmérettetésen. A téma Trianon centenáriuma volt. A díjakat Ignácz Dávid jegyző adta át a nyerteseknek.