Miskolc
Sikeresek az új lakáspályázati formák
A jövő hét elején értesítik az eredményekről az október 4-én lezárult elektronikus lakáspályázat résztvevőit.
Városgazda: a legsokrétűbb tagvállalat
A Miskolc Holding Zrt. tizenöt éves fennállása alkalmából készült sorozatunkban ezúttal a cégcsoporton belül a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkáját ismerhetik meg az olvasók.
Köztünk élnek – a rádiós/DJ és a technikai vezető
A Köztünk élnek novemberi epizódjában Miskolc két ikonikus alakját, vagy ha úgy tetszik, legendáját mutatjuk be.
Prima Gála: idén ők a megye legkiválóbbjai
Mancs bronzszobrán és az erkölcsi elismerésen túl hárman kapták meg az egymillió forinttal járó PRIMA Díjat, egyvalaki pedig a negyedmillió forintos Közönségdíjban részesült szombat este. A díjak megyei várományosait tíz kategóriából választották ki.
Beszámoltak a képviselői munkájukról
Utak, járdaszakaszok újultak meg, parkolókat alakítottak ki, eltakarították a szemetet, civil szervezeteket támogattak egyebek mellett - ha járványtól sújtottan, nehéz gazdasági körülmények között is, de igyekeztek fejleszteni választókerületüket a miskolci önkormányzati képviselők. Sorozatunkban négy héten át bemutatjuk, mi történt az elmúlt egy évben Miskolcon - a képviselők szemüvegén át.
Több rendőr-rendészpáros Miskolc belvárosában
A megelőzést és a tettenérés hatékonyságát szolgálja, hogy a hétvégéken több rendőr-rendészpárost vezényelnek ki a belvárosi szórakozóhelyek és forgalmasabb csomópontok környékére.
Megegyeztek, mi épül a Főtér mellé
Lassan lezárul a város és az Avalon a Szent István tér mellé tervezett épületről szól egyeztetéssorozata. A terveket az ígéretek szerint rövidesen a nagy nyilvánosság is megismerheti.
Változik a villamosközlekedés a Régiségvásár idején
November 7-én, vasárnap 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek. Az első pótlóbusz a Tiszai pályaudvarról 7:10-kor, az utolsó 14:55-kor indul.
Light Friday: a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet
A rendőrök a kampánnyal az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra szeretnék felhívni a figyelmet.
Nem váltják ki az emberi munkát, csak segítik
Bella és Ketty botot mutatta be az a miskolci cég, ami forgalmazza az első magyar éttermi robotokat. A macskára emlékeztető segéderő a gyerekek kedvence lesz, már nem kell sokáig várni rá az étterem tulajdonosa szerint.
Ha nem életeket mentenek, akkor ültetnek
A koronavírus elleni küzdelmet, az egymásra figyelést és a megelőzés fontosságát szimbolizálják azok a csemetefák, amiket a Miskolci Rendőrkapitányság épülete mellett ültettek el péntek délután.
Folyamatos lesz a tűzifaosztás
A rászorulók a lakóhelyük területi önkormányzati képviselőjénél jelentkezhetnek tűzifa hozzájárulásra. Fodor Zoltán, a város Szociális bizottságának elnöke megszervezte, hogy havonta mintegy háromszáz család kap két-két zsák tekézett tűzifát.
Kezdődik a szirmai orvosi rendelő felújítása
A Halom utca 2. szám alatt található rendelő korszerűsítése régóta esedékes volt. A teljes körű megújulás első lépéseként hétfőn átveszi a kivitelező a területet, hogy aztán megkezdődhessenek a munkálatok, amelyek a tervek szerint 10 hónapon belül fejeződnek be. A rendelések azonban addig sem szünetelnek, csupán elköltöztek.
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Miskolc-Kassa Ultramaraton miatt
Szombaton rendezik meg a két országot is érintő Miskolc-Kassa Ultramaratont. A verseny honi útvonalán szakaszos forgalomkorlátozásokra számíthatnak a közlekedők - hívja fel a figyelmet közleményében a rendőrség.
Fotókiállításon az első világháború csatahelyszínei
November 9-én kiállítás nyílik a Városháza épületének aulájában egy korábbi nemzetközi pályázat anyagából. A tárlat megmutatja az első világégés egykori csatáinak helyszíneit, ezzel az akkori hősökre emlékezik. A Tizeshonvéd háziezred miatt Miskolc „személyesen” is érintett a múltidézésben.
Közmeghallgatást tartanak az épülő kerékpárút kapcsán
A környezetvédelmi hatóság a Diósgyőri Vár és Lillafüred közötti kerékpárút megvalósulása kapcsán közmeghallgatást tart december 8-án (kedden) 14.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Hunyadi utca 2. szám alatti Közgyűlési termében.
Szabadban, szabadabban - utcafórumot tartott Hegedűs Andrea
A vírushelyzetre való tekintettel rendhagyó utcafórumot tartott szerdán Hegedűs Andrea, a Velünk a Város önkormányzati képviselője a Testvérvárosok útján.
Sonka-vöröshagymával a koksz helyett
Szombaton Miskolcra látogat a Világ Natúr Legerősebb Embere Verseny, ami az egyetlen, ilyen típusú nemzetközi sportrendezvény. Ennek kapcsán beszélgettünk Fekete Lászlóval, az esemény főszervezőjével a teljesítményfokozókról és a natúr erőről.
Miskolcon is megünnepelték a magyar tudományt
Csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága ünnepi üléssel és emléktáblák avatásával köszöntötte a Magyar Tudomány Ünnepét. Az országos programsorozat idei jelmondata az, hogy a „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz”.
Zárva maradtak az ügynökakták
LMP: 11 éve rejtegetik a kommunista ügynököket, a diktatúra fenntartóit
