Miskolc

Békés karácsonyt, Miskolc!
„A karácsony mindenki számára mást jelent, és valahol mindenki számára jelenti mégis ugyanazt” – fogalmaz karácsonyi üdvözletében Veres Pál, Miskolc polgármestere.

Szeretetfényt osztottak a Miskolci Gráciák
Miskolcra is megérkezett a Betlehemi Láng, fogadása alkalmából ökumenikus megemlékezést szervezett a Miskolci Gráciák Egyesülete advent negyedik vasárnapján a Minorita templomban. Ezt követően a Hősök teréről haza is vihették a Lángot a város és a megye lakói.

Így közlekednek az MVK járatai a két ünnep között
Mutatjuk, hogyan járnak az MVK járatai a két ünnep között és az újév első napjaiban.

Diósgyőrben is meggyújtották a negyedik adventi gyertyát
A hagyományos adventi gyertyagyújtásokon énekkel, muzsikával és ünnepi gondolatokkal várta az érdeklődőket sötétedés után a Lovagi Tornák Tere előtt található Vásártér. A szeretet gyertyáját is meggyújtották.

A szeretet gyertyáján is ég a láng
Az utolsó gyertyagyújtással véget ért az adventi várakozás. Aranyvasárnap, advent negyedik vasárnapján az utolsó, a szeretetet szimbolizáló gyertyát gyújtották meg a Szent István téren lévő óriáskoszorún.

Újabb holdingos „csontváz” okoz bosszúságot a miskolciaknak
Fájdalmas meglepetést időzített karácsonyra az előző holdingvezetés – írja vasárnapi közleményében a miskolci önkormányzat.

250 adag meleg ételt osztottak az Újgyőrin
Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szombat délelőtt ételt osztott a rászorulóknak az Újgyőri főtéren.

Balesetek, több kilométeres torlódás az M1-esen, M0-on, M5-ön és több határátkelőnél
Rendkívül erős a nyugatról keletre tartó tranzitforgalom az M1-M0-M5 útvonalon, balesetek, több kilométeres torlódások lassítják a forgalmat a vasárnap reggeli órákban - olvasható az utinform honlapján.

Értékelnek a frakcióvezetők
Megtartotta idei utolsó ülését a miskolci közgyűlés, amelyen a legnagyobb vitát kiváltó előterjesztés a miskolci tömegközlekedést érintő változásokról szólt.

Borsodi lány lett a világ legszebbje
Péntek este Egyiptomban rendezték meg a Miss Intercontinental világverseny döntőjét, amin Mikó Fanni diadalmaskodott. A 22 éves fiatal modell jelenleg Miskolcon él – olvasható a civishir.hu oldalon.

Búvárok állítottak karácsonyfát a víz alatt Mályiban
A Neptun Búvár Klub hagyományához híven, idén is megtartotta 51. alkalommal a víz alatti karácsonyfa-állítást. Szombaton összesen 10 búvár helyezte a karácsonyfát víz alá Mályiban, amit nagyon sokan kísérték figyelemmel a partról. Mindenki hozhat a fenyőfára egy-egy díszt, amit saját maga készít és természetesen vízálló is.

Megállíthatatlanul robog az élen a miskolci mézeskalács villamos
Továbbra is az élen hasít a miskolci Adventi Villamos!

Amit csak mi magyarok akasztunk a karácsonyfánkra – a szaloncukor múltja és jelene
Sósmandulás praliné, narancs-fahéjas, mákos, diós-szilvás, paleo, konyakmeggy, cukormentes, rubi csokis – megannyi változata ismert ma már a magyar karácsonyfák csillogó díszének. Az egykor szalonczukkedliként ismert fondant édesség mára már cukrászati magaslatokat ölt, és egy egész iparág foglalkozik ezzel a cukrászati művel.

Fenyőmustra és karácsonyfa-kisokos
Szenteste átjárja a házat a frissen sült bejgli illata, a család zsibongása, a szaloncukros papír zörgése, és a karácsonyfa aromája. Ám ezt a családi körben eltöltött békés estét megelőzi egy hosszadalmas, nyűgös beszerzőkörút, miközben háromszor újratervezzük az ünnepi menüt, átvariáljuk kinek, mi kerül a fa alá, és kigondoljuk, milyen fenyő legyen a lakásunk dísze.

Ellepték a belvárost a karácsonyi ciki-cuki pulcsis futók
Nincs olyan karácsonyi pulcsi, ami túl ciki lenne ahhoz, hogy ne lehessen benne egy jót futni, és karácsonyhoz közeledve egy jót adományozni.

Van, aki csak hét percet kér tőle
Varga Andrea alpolgármester. Nem sok időt kapott beleszokni az új szerepkörbe, de továbbra sem érzi magát politikusnak. Azt mondja, civil identitása van. Szerinte vannak olyan dolgok, amiket nem egy embernek kell eldöntenie, és a közösségi tervezésre is vannak már jól működő modellek.

Holdviola – „Csillanó" karácsonyi klipforgatás az Adventi Villamoson
December 22-én, vasárnap éjszaka igazi mesés hangulatot varázsol a Holdviola – a már Európában is híressé vált – Adventi Villamosra. Az electro-folk hazai stílusteremtője, a Fonogram és Prima díjas zenekar ugyanis itt forgatja első, karácsonyi ihletésű videóját „ Csillanó" címmel.

Nekik a biztos fedél a legnagyobb ajándék
„Eddig azért sírtunk, mert nem láttunk kiutat, most pedig azért, mert kaptunk egy lehetőséget.” Az a háromgyermekes asszony mondta ezt, aki a napokban kapta meg a leendő lakása kulcsát. MIK-es lakás, így mondja a köznyelv, de minden ingatlanhoz tartozik egy történet, amiről általában keveset tudunk.

NÉZZE VELÜNK ÉLŐBEN AZ UTOLSÓ GYERTYAGYÚJTÁST!
A Miskolc Televízióban, híroldalunkon: a minap.hu-n, és közösségi oldalunkon is élőben láthatják majd vasárnap délután 4 órától a Fráter György Katolikus Gimnázium és a Szent Benedek Középiskola Miskolci Tagintézményének műsorát, valamint a negyedik gyertyagyújtást.

Karácsonyi műsorral kedveskedtek a hajléktalanoknak
Ünnepi műsorral, bejglivel és forró teával tették szebbé a karácsonyváró időszakot a Magyar Vöröskereszt Nappali Melegedőjében az ott élők számára.