Ugrás a tartalomra

Miskolc

Barcikáról Ukrajnába tartott az a kamion, ami sósavat szállított, de balesetet szenvedett Miskolcon
MiskolcBalesetHavaria
A veszélyes anyagot már átfejtették egy másik járműbe a katasztrófavédelem szerda kora esti tájékoztatása szerint.
Átszámozzák decembertől az egyik népszerű miskolci buszjáratot
Miskolc
A 3A-s autóbuszt néhány nap múlva már 23-as jelzéssel találják meg a megállókban.
Ezúttal az Avason tartottak átfogó rendészeti ellenőrzést
Miskolc
Kora reggeltől járták a területet a rendészek.
Miskolci közgyűlés októberben. Fotó: Rogosz Péter
A Csodamalom és a MIÓVI vezetőiről is tárgyalnak – ülésezik a miskolci közgyűlés
Miskolc
A tanácskozást, ahogy mindig, a Miskolc Televízió és a minap.hu is közvetíti.
Csúcsra járatják magukat a diósgyőri sportolók
MiskolcSport
Jó napjai vannak a piros-fehéreknek, akik jelentősen öregbítik a klub hírét.
Az adventi varázs városa lesz Miskolc, korcsolyapályával, adventi villamossal
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Már csak pár nap választ minket el az adventi időszak kezdetétől, ami azt jelenti, hogy a városi advent megnyitásától is. Több részletet már most megosztottak lapunkkal a szervezők.
a Miskolci Rendvédelmi Technikum nyílt napja
Rendőrsorfal előtt a baseball-ütős borsodi fiatalok
MiskolcOktatás
Fegyverek is előkerültek.
Folytatódik a belváros megújítása – Újabb kapualj szépül meg Miskolcon
Miskolc
A munkák szerdán kezdődtek a kapu felújításával, és várhatóan tavasszal folytatódnak a falak rendbeételével.
Több tudományág mutatta be, hogy Lévay József nyomot hagyott az utókorra
MiskolcTudomány
Egész napos tudományos konferenciával és kötetbemutatóval emlékeztek Lévay Józsefre szerdán a MAB Székházban, a Lévay 200 Emlékév részeként.
Mintegy ötmillió forintot sikkasztott egy közös képviselő
MiskolcBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, aki egy sajóbábonyi társasház közös képviselőjeként közel ötmillió forintot sikkasztott.
Képgaléria
Illegális szemét elszállítás
Százhúsz köbméter illegális szemetet szállítottak el Lyukóvölgyből
Miskolc
Az elmúlt egy hétben 90 ezer négyzetmétert pásztáztak át, hogy felmérjék az illegális hulladéklerakókat a városrészben.
Képgaléria
Sósavat szállító kamion szorult az aluljáró alá a Reptéri úton, épületeket ürítettek ki (frissítve!)
MiskolcBalesetHavaria
A kiömlő tömény sósav szivárgását megszüntették, a behorpadt kamionból a veszélyes anyag kiszivattyúzása jelenleg is zajlik. A szivárgást a délutáni órákban megszüntették, várhatóan kora estére állhat helyre a rend. Cikkünk rendszeresen frissül.
Kenyérosztással emlékezik Szent Erzsébetre a Karitász
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgyház
A legtöbb miskolci katolikus templomban is vasárnap osztják ki a Szent Erzsébet kenyereket a szentmisék és liturgiák alkalmával.
Tisztes előnyt szereztek
MiskolcSport
Jégkorong, Magyar Kupa, kvalifikációs szakasz, 3. forduló, első mérkőzés.
Olvass szívvel és gyógyulj
MiskolcKultúraSzabadidő
Részabó Irén második könyvének bemutatóján nagyívű és személyes hangvételű beszélgetést folytatott az írónővel Brézai Zoltán, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár munkatársa kedden délután.
Gál Nikolett siketlimpiai bajnok
MiskolcSport
Óriási miskolci-diósgyőri siker született a japán fővárosában zajló játékokon.
Képgaléria
István malom kilátó
Olyan készül Miskolcon, ami sehol máshol: belestünk a pincétől a padlásig
MiskolcBelföldKultúraSzabadidő
Olyan kilátás nyílik az egykori István malom silójának tetejéről, amelyet mindenkinek látnia kell. Több ezer négyzetméternyi terület hasznosításra várt, de hamarosan mindenki beleshet Miskolc új attrakciójába.
Fagyos, ködös reggel után napos délután várható
MiskolcKörnyezet
Szerdán a párás, ködös és fagyos reggelt követően több órára kisüt a nap, csapadék nem várható.
Csőcsere a Klapkán
Közlekedési információk szerda reggel Miskolcon
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda kora reggeli információi szerint az alábbi helyeken számíthatunk útjavításokra, útfelbontással járó munkálatokra, terelésekre.
Idén is keresik a legszebb adventi kirakatot Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolc önkormányzata a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ebben az évben is folytatja a hagyományt, és meghirdette a belvárosi adventi kirakatdíszítő versenyt.