Miskolc

Ha már nem is annyira csúszósak, de itt-ott szűkösek az utak
Nem érkezik ugyan egyhamar a hóból utánpótlás, de így is akad bőven, amivel meg kell birkózniuk a miskolci autósoknak.

Tájképek reálisból az absztrakt felé
Először jár látványos tárlatával Miskolcon Demko László kassai festőművész.

Ünnepi fényjáték az Avasi kilátóban
Az Avasi kilátó ünnepi fényjátékával köszönti Miskolc az adventi időszakot. Kedvező időjárás esetén november 29-én, pénteken este már gyönyörködhetünk az első attrakcióban.

Halászlé az asztalon, Primadonnák a színpadon
Menetrendszerinti bohózat érkezett karácsony előtt a Nagyszínházba.

Két új helyszínen érhetők el a Barlangfürdő aquaterápiás részlegének egyes kezelései
A Barlangfürdőben szeptember elején bekövetkezett tűzesetet követően a Miskolci Fürdők Kft. kénytelen volt szüneteltetni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által támogatott aquaterápiás kezeléseket. Egy részük most újra igénybevehető más helyszíneken.

Nemzetközi konferenciát rendeztek a fenntarthatóságról az egyetemen
A konferencia fókuszában a fenntartható nyersanyagellátás állt, ahol a politikai döntéshozók, kutatók és ipari partnerek találkoztak.

Templom, bolt, konyha – Juliska néni fáradhatatlanul helytáll
Kilencvenedik esztendeje alkalmából köszöntötte a városvezetés Lengyel Zoltánné Juliannát csütörtök délelőtt.

Várva várt, köztük kárpátaljai gyerekeknek gyűjtenek
A VOSZ Női Vállalkozói Szekció Borsodi Csoportja és a Várva várt Alapítvány közös adománygyűjtésbe kezdett a nemes célra, hogy karácsonykor minél több kisgyermeknek aranyozzák be az ünnepet.

A Hatvan é(r)v Miskolc című kötet bemutatójával készülnek karácsonyra
Az adventi időszakban a legtöbb könyvtári rendezvény már a karácsonyi készülődésről szól, december 4-én a diósgyőri Petőfi Sándor Könyvtárban Jacsó Pál Hatvan é(r)v Miskolc című kötetének bemutatóján is az ünnepvárás lesz az egyik téma.

Hosszabb lesz a menetidő a 3A-s és 24-es autóbuszok vonalán
A Mivíz Kft. munkálatai miatt a 3A-s és a 24-es autóbuszok útvonala változik a Bulcsú utca és a Búza tér között, a megszokottól eltérően a Gömöri pályaudvar érintésével közlekednek a járatok csütörtöktől várhatóan szombatig.

A saját területükön, de mindnyájan a vármegyéért tesznek
Két terület helyi legjobbjait is kitüntették csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlésen.

Utolsó útjára kísérték Szabó Gézát a DVTK történetének legeredményesebb edzőjét
A salgótarjáni, Arany János úti belvárosi temetőben utolsó útjára kísérték az életének 90. esztendejében elhunyt Szabó Gézát, a DVTK történetének legeredményesebb edzőjét, aki kétszer vezette kupagyőzelemre csapatát, és bajnoki bronzérmet is nyert a vasgyáriakkal.

Szürke időt jósolnak mára, időnként esővel, hidegfronttal
Nem sokat fogjuk látni a napot, de nagyobb probléma, hogy igen erősen szennyezett Miskolc fölött a levegő, a füstköd paplanként borul a városra és nincsen légmozgás, amely elfújná a fejünk felől.

Üzleti és karrier-show-t tartottak Miskolcon
A Borsodban immár ötödszörre megtartott éves esemény célja ezúttal is az volt, hogy hidat építsen a gazdaság már tapasztaltabb szereplői és a fiatal vállalkozók közé.

Mézeskalácsokkal a rászorulókért - újra megnyitja kapuit a Szeretet Sütigyár
Advent elő vasárnapján ismét elindul a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének karácsonyi jótékonysági programja, a Szeretet Sütigyár.

Zöld és kék stratégia, avagy mit kezdjünk a csapadékkal?
A csapadékvíz lehet a barátunk és az ellenségünk is, csak attól függ, mit tudunk vele kezdeni. A lehetőségeket egy intenzív műhelymunka keretében tekintették át szakemberek a városházán.

Adventi animációs arzenál a MÜHÁ-ban
Ünnepváró matinére hívják a családokat a Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeibe: szűk egy hónapon át tíz családi mozit vetítenek majd.

Nagyképernyős gyógyulás
Hat okostelevíziót kapott ajándékba a GYEK Gyermek Onko-haematológiai és Csontvelő Transzplantációs Osztálya.

A szabályos parkolási lehetőségekre hívják fel a figyelmet a Mikulásvonat szervezői
Amennyiben lehetőségük van rá, tömegközlekedéssel közelítsék meg a program indulás helyét.