Miskolc

Az állatok világnapja
Állatorvossá válhattak az ovisok egy órára az Állatok világnapja alkalmából. A kicsik a Miskolci Állatkórház doktoraitól tudhatták meg, mit kell tenniük, ha kis kedvencükre vigyázni kell, és azt is megtanulhatták, hogy az állatok amellett, hogy nagyon aranyosak, felelősséggel járnak.

„Mélységesen csalódtam Veres Pálban” – visszalépett Csontos Róbert, Veres Pál képviselőjelöltje
„Veres Pál teljes mértékben a régi miskolci MSZP-s politikusok és a Demokratikus Koalíció befolyása és irányítása alatt áll" – ezt írja a Miskolci Naplóhoz személyesen eljuttatott levelében Csontos Róbert, a Velünk a Város Egyesület önkormányzati képviselőjelöltje, aki a mai nappal hivatalosan visszalépett a jelöltségtől.

Befejeződött a Déli Ipari Park infrastrukturális fejlesztése
Másfél milliárd forintból fejlesztette Miskolc városa a Déli Ipari Park infrastruktúráját és a mellette lévő iparterületet. Alapvető célkitűzés volt egy jó alapinfrastruktúrával és közlekedési kapcsolatokkal ellátott terület kialakítása. Mindez elengedhetetlen abban a versenyben, amelynek győzteseként Miskolc továbbra is vonzó célpontja a beruházásoknak.

Az osztrák gitáros-énekes Görömbölyön koncertezik
2018 tavaszán lépett föl utoljára Ripoff Raskolnikov a Görömbölyi Művelődési Házban. Akkor egy billentyűssel, duóban érkezett, most, október 18-án, zenekarával lép föl. Az osztrák származású, de nagyobbrészt Magyarországon élő, tartózkodó zenésszel átfutottuk a pályáját.

Munkáspárt: mi nem csatlakozunk azokhoz, akik eladták az országot, akik romboltak
„Mi nem csatlakozhatunk egy velejéig rothadt, korrupt társasághoz, akik ma is csak arra készülnek, hogy a jelenlegi vezetők leváltásával megpróbálják szétrombolni, amit az elmúlt évtizedekben ez az ország megteremtett” – fogalmazott keddi miskolci sajtótájékoztatóján a Munkáspárt országos elnöke.

Orbán Viktor Miskolcon: Alakszai Zoltán agilis, van benne energia és jól lehet vele dolgozni - ÚJ VIDEÓKKAL
Hivatalos látogatáson, Miskolcon járt Orbán Viktor. A miniszterelnök személyes megbeszélést folytatott a városházán Alakszai Zoltánnal. A találkozó után Orbán Viktor exkluzív interjút adott a Miskolc Televíziónak. – Azért jöttem, mert Miskolc egy fontos város, becsületbeli ügy. Alakszai Zoltánt kiváló embernek ismerem, jó szívvel ajánlom őt – mondta a miniszterelnök a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjéről.

Soós Attila: elkészült a Veres-csomag, jönnek a megszorítások?!
Veres Pál nem hirdetett – szakemberek számára értékelhető – gazdasági programot, csak kampányígéreteket tett. Az ígéretek által elköltött összeg számításaink szerint eléri a város teljes éves költségvetését, a 100 milliárd forintot – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a Fidesz miskolci frakcióvezetője.

Lenyűgöző látványvilág érkezik a Szent István térre – Máté Bence természetfotó-kiállítása Miskolcon
623 fotó, 70 ezer LED, 330 négyzetméter üvegfelület, 20 év munkája – Máté Bence természetfotó-kiállítása Miskolcra érkezik. Október 12. és november 3. között a Szent István tér ad otthont Máté Bence kiállításának. Miskolc a nyolcadik állomása lesz a világhírű természetfotós ingyenesen látogatható nagyszabású, kültéri kiállítássorozatának.

Szabálysértő alakzat az autópályán
A rendőrök az M3-as autópályán figyeltek fel arra a román sofőrre, aki az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva, szabálytalanul közlekedett.

Vasárnap újra Üveghuta-kupa: Bükkszentkeresztre tekerhetünk
A XVI. Üveghuta-kupa elnevezésű hegyi kerékpáros időfutamot október 13-án, vasárnap 10 órától rendezi a Kis-Galya Közhasznú Sportegyesület. A kedvezményes előnevezésre október 9-ig van lehetőség.

Megnyertük! – A Miskolctapolcai Strandfürdő lett A Helyiek Kedvenc Fürdője
Országosan kétszáz fürdő nevezett be a versenyre, aminek egyik kategóriáját a Miskolctapolcai Strandfürdő nyerte. A hivatalos díjátadót hétfőn tartották a helyszínen.

Hét érmet hoztak a Miskolci Sportiskola öttusázói Kaposvárról
A Magyar Öttusa Szövetség október 5-6-án Kaposváron rendezte meg a korosztályos elit bajnokságot.

Ötmillió forintból újult meg a selyemréti gyermek és felnőtt háziorvosi rendelő
Ötmillió forintból újították fel az Éder György utcai gyermek és felnőtt háziorvosi rendelőket. Korszerűbb lett a fűtés, kifestettek és új burkolat került a padlóra. A fejlesztés az önkormányzati támogatásból valósult meg.

Egységet szimbolizál, erőt sugároz a BOKIK megújult székháza
A saját forrásból, bő félmilliárd forintért felújított épületet hétfőn avatták fel hivatalosan, az eseményen elhangzott: a megye gazdasága jó állapotban van, a helyi cégek jól teljesítenek.

200 darab új virág és cserje színesíti a diósgyőri általános iskola udvarát
Mintegy 200 darab új virág és cserje ékesíti a Nagy Lajos király úti Általános Iskola udvarát, amiket a diákok saját kezűleg ültettek el, hétfőn reggel. Vucskó Zsuzsanna igazgatónő szerint rendkívül fontos, hogy a bérházakban élő, városi gyerekek is megismerjék, hogyan szépíthetjük környezetünket. Október végén további gyümölcsfákkal is bővül majd az iskola udvara.

Zágonyi Gergő aranyérmet nyert
A tornászok kadet II. osztályú országos bajnokságának október 6-án a budapesti Központi Tornacsarnok adott otthont.

Tóth Zoltán a dobogó harmadik fokán
A 160 birkózót felvonultató diák II. korcsoportos kötöttfogású birkózó diákolimpia országos döntőjét október 5-én, szombaton Püspökladányban rendezték meg.

Miskolc: Közösen a munkahelyteremtésért
Miskolc a Te helyed! – Ezzel a szlogennel mutatta be Miskolcot a HVG állásbörzén a Miskolci Foglalkoztatási Paktum, egy lendületes, fiatalos, élettel teli városképet vázolva az érdeklődőknek. Miskolc az a hely, ahol több mint 20 nagyfoglalkoztató ezernél is több nyitott pozícióval várja a fiatalokat. Az a hely, ahol mindenki megtalálhatja a számára legvonzóbb kínálatot nemcsak a karrierlehetőségek, hanem a lakhatás, oktatás, közlekedés, kultúra, turizmus, szociális ellátás területén is, hiszen mára a város a térség ipari és kereskedelmi beruházások kiemelten kedvelt színhelye, ahol a gépipar, a vegyipar, a szolgáltatóipar, a kereskedelem és az idegenforgalom egyaránt fontos gazdasági ágazatok.

Mindhárom pontot elvitte a pozsonyi csapat
Vasárnap este először játszott tétmérkőzést a DVTK Jegesmedvék a Slovan Bratislava ellen. A gól nélküli első harmad után öt találat is született a középső játékrészben, amivel egygólos előnybe került a vendég csapat. A folytatásban több lehetőség is nyílt az egyenlítésre, de újabb gólt csak a pozsonyiak szereztek, amivel kialakult a 2-4-es végeredmény.

„A magyar önbecsülés gerincét akarták összeroppantani” - az aradi vértanúkra emlékeztek
Az aradi vértanúkra és Batthyány Lajosra emlékeztek Miskolcon is, az aradi vértanúk napján, a Batthyány emléktáblánál.