Miskolc
„A magyar nemzetet nem sikerült megtörni”
A nemzeti összetartozás napja kapcsán rendezett városi megemlékezések a Gyula utcai Trianon emlékműnél folytatódtak pénteken délután.
Nemzeti összetartozás napja – „most is számíthatunk egymásra”
Három miskolci helyszínen is megemlékezést tartott az önkormányzat június 4-én, a trianoni békediktátum 101. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján.
Gyönyörű pipacsmező virágzott Miskolc és Szirma között
Mindenki oda vágyott, csak hogy láthassa, vagy egy frenetikus fotót készíthessen róla. El is árasztották a közösségi médiafelületeket a fotósorozatok. Mielőtt felszántották volna a területet, Juhász Ákos kollégánk is megörökítette a gyönyörű mezőt – merüljenek el a látványában!
„Milliók veszítették el a hazájukat”
A Trianoni békediktátum 101. évfordulója alkalmából csütörtök délután a Fidesz és a KDNP miskolci frakciói is megemlékezést tartottak.
Egymilliót ajánl fel közösségépítésre Varga László
Az országgyűlési képviselő egy alapot hoz létre, amiből közösségteremtő akciókat, fejlesztéseket kíván támogatni. Ő maga egymillió forintot ajánl fel tiszteletdíjából, és arra buzdítja a miskolciakat, tegyenek hozzá ők is, ha pénztárcájuk engedi, vagy ötletekkel járuljanak hozzá.
Hétfőtől több menetrendi változás lép életbe
Június 7-től több villamos és busz viszonylat esetében többletjárat indul, valamint módosul a 20-as autóbusz útvonala Miskolctapolca irányába - tájékoztatott a közlekedési vállalat.
Miskolc Holding cégcsoport: ahol a zöld ötletek gyakorlattá válnak
A környezetünk védelméről nem elég beszélni, ezért cselekedni is kell. Ennek szellemében működnek a Miskolc Holding Zrt. tagvállalatai is, ahol igyekeznek a zöld gondolatokat gyakorlattá tenni - írja közleményében a városháza.
Egyeztetésre hívták a vendéglátósokat
A kerekasztal beszélgetésen összegyűjtötték azokat a megoldandó problémákat, amik a belváros „vigalmi negyedét” érintik.
Az új gépekkel behozhatják a csúszást
Kiliánban, a Dr. Peja Győző Emlékparkban mutatkoztak be a város új fűnyíró traktorai.
Villamospótló buszok közlekednek - Frissítve!
Felsővezetékben keletkezett műszaki hiba miatt villamospótló autóbuszok közlekednek a Tiszai pályaudvar és Malomszög utca megálló között - tudatta szerkesztőségünkkel a közlekedési vállalat.
Újraindul a nagy sikerű Miskolc Filmklub
A tavaly nagy sikert aratott Miskolc Filmklub idén is folytatódik, júniustól augusztusig, havonta két hétvégén a CINE-MIS Nonprofit Kft. szervezésében. A vetítések előtt bevezető előadást tartanak, a vetítések után pedig beszélgetésre van lehetőség a filmről. Az előadások kedvezményes helyár megvásárlásával és védettségi igazolvány bemutatásával látogathatók a Művészetek Háza Béke Art mozitermében.
Középkori játékok lesznek a Lovagi Tornák Terén
Többféle előadással és egész napos játéklehetőséggel indít a Pajta játék-tár a Lovagi Tornák Terén. Június elejétől várják a betérőket egy minden korosztálynak szóló „középkori játszóházba”, de a fajátékok mellett rendhagyó előadásokkal is találkozhatnak az ide látogatók.
Módosítják a busz- és villamosközlekedést a rendezvények idejére
Pénteken változik a Népkertet érintő buszok útvonala a nemzeti összetartozás napi megemlékezés miatt, vasárnap pedig villamospótlók járnak a régiségvásár idején.
Olyat csúsztatott a kormánymédia Miskolcról, hogy az a curling pályán is helyt állna
Többek között a hirado.hu, a Magyar Nemzet és a 888.hu oldalán jelent meg az a cikk, ami féligazságokkal és csúsztatással próbálta „leleplezni” az önkormányzati jutalmazásokat Miskolcon. Azonban nagyon félrelőttek. Mutatjuk, miért.
Vers a miskolci peronon is
A tavalyi nagy siker után, idén már nemcsak a Balatonnál, hanem országosan is hallhatók lesznek versek a MÁV-Volán-csoport vasútállomásán.
Eperjesi Gábor visszatért Diósgyőrbe
Eperjesi Gábor egyszer már feljutott a DVTK-val az élvonalba, ezt szeretné megismételni a még mindig csak 27 esztendős jobbhátvéd.
Jövő hétvégén jön a Bükki Hegyi Maraton
A 29. Bükki Hegyi Maraton – Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű terepfutóversenyt június 12-én rendezik meg Miskolcon. A házigazdák ezúttal is négy egyéni és egy váltó számot kínálnak a műfaj képviselői számára, akik egy jótékonysági felajánlás részesei is lehetnek.
Új lendületben – több mint tízmilliárdos beruházás indul Miskolcon
Gyártásra és logisztikai tevékenységre alkalmas csarnokot építenek a Déli Tudományos és Technológiai Parkban. A földterület adásvételi szerződését csütörtökön írták alá a felek, a több mint 10 milliárd forintos beruházás a tervek szerint még idén elkezdődhet. Miskolc ezzel egy újabb lépést tett a gazdaságfejlesztés területén, több letelepülni szándékozó vállalattal jelenleg is tárgyalnak.
Az idei és a tavalyi díjakat is átadták
A Magyar vagyok rajzpályázat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékére 24 évvel ezelőtt indult az akkori 40. Sz. Általános Iskolában.
Szombaton tartják a Nyitott Főzdék Napját
Országszerte huszonöt magyar kisüzemi sörfőzde várja a látogatókat sörkóstolókkal, új főzetek bemutatóival és számos egyéb programmal szombaton a 2. Nyitott Főzdék Napján.