Ugrás a tartalomra

Közösen egy tudatos jövőért

Létrehozva
Együttműködési megállapodást írt alá a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Miskolci Egyetem, és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Miskolcon.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az ünnepélyes, háromoldalú együttműködési megállapodást az egyetem képviseltében Prof. Dr. Horváth Zita rektor, a főigazgatóság nevében dr. Lipusz Brigitta r. ezredes, illetve a főkapitányság részéről dr. Mecser Tamás r. ezredes látta el kézjegyével pénteken, a Miskolci Egyetem Fintelligence termében. Az eseményen jelen volt még Dr. Kiss Attila r. dandártábornok az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatója is.

Kép

A több részletből álló együttműködés többek között biztosítja a külföldi hallgatók ügyeinek egyetemi ügyintézését, továbbá kredit pontért a dákok Kommunikáció és megelőzés címen kurzust hallgathatnak. Dr. Mecser Tamás r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a ceremónián felsorolta, hogy a főkapitányság:
►vállalja a rendőrséget érintő tudományos munkák, kutatások elősegítését,
►Kommunikáció és megelőzés címen kurzust indít,
►önvédelmi és vezetéstechnikai oktatást szervez,
►a szervezet megszólítható lesz, és elérhető az egyetemen létesített információs ponton.

Kép

– Jó, ha ketten egy irányba néznek, ha hárman egyet akarnak, az már önmagában is eredmény. Örülök, hogy a rendőrség a tudomány szolgálatába állhat, hogy a tudomány a megelőzést, a biztonságot szolgálja. Remélem tudatos és közös döntésünk olyan nyomot hagy majd, ami hatással lesz ránk, mondhatni olyan szoros köteléket alkotunk, amely segít egy tudatos társadalmi jövőkép kialakításához – mondta még a megyei rendőr-főkapitány beszédében.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Rendkívüli szülői értekezletet tartottak a komlóstetői óvodában
OktatásMiskolc
Fontos döntésekről számoltak be a szülőknek hétfőn.
Pont ott party
Felvételi statisztikák: nem Szegedi Dezső a legidősebb friss diák
Oktatás
95 907 hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2025 őszén. Ez közel ötezerrel több a tavalyinál.
Hetvenkét éves gólya: felvették Szegedi Dezsőt a Debreceni Egyetemre
OktatásMiskolcKultúra
A Jászai Mari-díjas miskolci színművész újra hallgató lesz.