Ugrás a tartalomra

Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
A Miskolci Egyetem tizenkét képzési területen oktat, van miből válogatniuk azoknak, akik szeretnék képezni magukat. A Műszaki Földtudományi Karon az alapképzéseket tekintve népszerű volt idén a környezetmérnöki és a műszaki földtudományi, mesterképzésben pedig a bánya és geotechnikai mérnöki szak, a földtudományi mérnöki, valamint és olaj- és gázmérnöki szak – olvasható a Miskolci Egyetem közleményében.
Kép
Fotók: Végh Csaba (készültek: 2021.12.09-én és 10-én, az egyetem nyílt napi rendezvényén)

A Műszaki Anyagmérnöki Kar egyértelmű nyertese idén a vegyészmérnöki képzés, amely Miskolc mellett Kazincbarcikán is indul, és amely iránt nemcsak az alap nappali, hanem a mester és levelezős képzési formában is nagy volt az érdeklődés. Ezen túl az anyagmérnöki képzés nyújtotta lehetőség is sokak fantáziáját mozgatta meg. A Gépészmérnöki és Informatikai Kar alapképzései közül kiemelendő a gépészmérnöki, járműmérnöki és villamosmérnöki szak.

A mesterképzéseknél pedig jelentős növekedést ért el mind a gépészmérnöki, mind a mérnökinformatikus szak, ez utóbbi felsőoktatási szakképzési formában is nagyon népszerű volt. Az Állam- és Jogtudományi Karon továbbra is legnépszerűbb a jogász szak, emellett az igazságügyi igazgatási alapképzésre jelentkezettek száma nőtt érdemben, és nagy volt az érdeklődés a jogi felsőoktatási szakképzés iránt is. Mesterképzésben a személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatás szakon tanulhatnak majd többen.

A Gazdaságtudományi Karon a turizmus-vendéglátás szak könyvelhetett el jelentős növekedést alapszakon, mesterképzésben pedig az ellátásilánc-menedzsment, valamint a marketing szak levelezőn, nappali képzésben a számvitel mutatott fel növekedést. Sokan jelentkeztek a most ősszel induló vállalatgazdaságtan és emberi erőforrás tanácsadó képzésekre is.

Az idei általános felsőoktatási felvételi eljárás még folyamatban, hiszen február közepéig kellett megjelölniük a diákoknak, mely egyetemek, mely szakjain szeretnének továbbtanulni. A diákok több intézményt is beírhattak, a sorrenden pedig július elejéig lehet módosítaniuk.

Kép
A felvételi eljárásban még van mód egyszer sorrendet módosítaniuk a jelentkezőknek, a határidő erre idén július 7.

A Bölcsészettudományi Karon a gyógypedagógia szak volt idén sláger az anglisztika és szociális munka alapszak mellett, de a szociológiát is sokan választották és a nemzetközi tanulmányok szakot is. Mesterképzésben a politikatudományi és egészségügyi tanári képzések voltak kelendőek leginkább.

Az Egészségtudományi Karon az összes alapképzési szakon nőtt a jelentkezők száma. Ezen túl kiemelkedő eredményt ért el az orvosi diagnosztikai analitikus képzés levelező tagozaton alapképzésben és felsőoktatási szakképzésben egyaránt. A 2022-ben induló szakvédőnő mesterképzésre is sokan jelentkeztek, ami mutatja a terület iránti jelentős érdeklődést. Jó hír az is, hogy a sátoraljaújhelyi egészségügyi gondozás és védőnő képzés levelező munkarendben minden jel szerint elindul.

A Bartók Béla Zeneművészeti Karon idén a klasszikus ének, valamint klasszikus fuvola szak volt népszerű, de a gitártanári és fuvolatanári képzésre is többen jelentkeztek.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.