Ugrás a tartalomra

42-esek a házban – öregdiákok találkoztak

Létrehozva
Több mint háromszáz egykori nebuló lépte át ismét a Gesztenyés utcai intézmény bejáratát.

A Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nevét régebben egyszerűbb volt megjegyezni, legtöbben ugyanis csak 42-es suliként ismerték a Gesztenyés utcai nebuló neveldét - hajdanán volt, hogy 2000 gyerek járt ide és töltötte itt az általános iskolai éveket.

A nosztalgia és a kapcsolattartás jegyében szombaton öregdiák találkozót tartottak az intézményben. Olyan egykori tanulók megjelenését várták, akik 1980-1995 között végeztek az iskolában. Végül 332 jelentkező gondolta, hogy vissza repül a múltba, egy “klub délutánra”, sőt, a régi tanáraik közül is többen részt vettek a rendezvényen.

Preview Image
Visszatértek a régi diákok a 42-es iskolába Képgaléria: Juhász Ákos

- Aki elfogadta a meghívást, örömmel érkezett, és vetette be magát a beszélgetésekbe – mondta portálunknak Popovics Pál, a találkozó szervezője.

- Az összetartóbb évfolyamok nagyobb csoportokban beszélgettek. Reményeink szerint azok az osztályok, akik nem jelentek meg olyan nagy számban, kedvet kaptak feleleveníteni a régi kapcsolatokat, és további találkozókat szervezni.

- Az iskola nekünk még 42-es, később lett csak Herman. Egy olyan korban jártunk oda, amikor még voltak közösségi programok. Apuka-anyuka nem vágott be minket suli után az autóba és vitt el zeneórára vagy edzésre, hanem együtt bandukoltunk haza, vagy játszottunk. Sőt, hétvégén is együtt töltöttük az idő nagy részét. Ezért volt, hogy a találkozón is legtöbbünknek fülig ért a szája, és rengeteg sztori került terítékre.

Kép

Popovics Pál szerint az összetartó közösségek egy másik alapköve az iskola kiváló tanári állománya volt.

- Szinte minden pedagógus gyerek centrikus szemléletű volt, persze kellő szigorral. Sokan mondták el a találkozón, hogy nem lettek volna olyan emberek, amilyenek, ha nincs egy-egy adott tanár az életükben, akikre máig jó szívvel emlékeznek. Az osztályfőnökök, ha kellett „kitaposták” belőlünk a jegyeket, a többségünk pedig sokat köszönhet nekik emiatt – véli a szervező.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.