Ugrás a tartalomra

A Bosch csarnokát festették a Balázs Győzősök

Létrehozva
A Balázs Győző Református Gimnázium fiataljai a Bosch kéziszerszámgyárának új, hamarosan átadásra kerülő logisztikai és disztribúciós központjának falát díszítik ki. 
Kép
Fotók: Mocsári László

Az Avasi kilátó már teljesen kivehető. Olyan magas a teteje, hogy állványzat kellett ahhoz, hogy meg tudják festeni. A falra Miskolc emblematikus épületei kerülnek fel. A tervek alapján látható lesz a Diósgyőri vár, a Városháza, a Bosch épülete és a miskolci villamos is. A festmény Kollár Sára, grafikus tervei alapján készül, amit 10 művészeti tagozatos fiatal és oktatóik egy héten át festenek.

Kép

– Egy teljesen más munkafázis történik itt, mint egy iskolai keretek között. Teljesen más nem szemtől szembe való munka, hanem egy műhelymunka alakul ki, ahol kötött és kötetlen beszélgetések is történnek mindamellett, hogy a munka világába becsöppenhetnek, és megtekinthetik, hogy hogy történik ez – árulta el Somlai Balázs, a Balázs Győző Református Gimnázium képzőművészeti vezetője a Miskolc Televíziónak.

Mint megtudtuk: az iskola törekszik arra, hogy a művészeti oktatásban részt vevő diákok már az iskolaévek alatt minél több projektben részt vegyenek, hogy minél több tapasztalatot szerezhessenek.

Kép

– A gimnázium mindig törekszik arra, hogy olyan külső partnerekkel dolgozzon együtt, ahol a diákoknak lehetősége van ilyen tevékenységekre. Többek között évek óta szoros kapcsolatot ápolunk a jégcsarnokkal, ahol nyáron a jeget festik a gyerekek és ez egy új kapcsolat a Bosch-sal, most építgetjük, hogy itt is egy szorosabb kapcsolat épüljön ki – fejtette ki stábunknak Rudolfné Ráczkevi Márta Olga intézményvezető.

Kép

A teljes falfestményt várhatóan pénteken leplezik le.

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.