Ugrás a tartalomra

Közös élményekkel startolt a Tanítsunk Magyarországért

Létrehozva
Élménynappal indult a Tanítsunk Magyarországért idei tanéve: több száz diák és mentor találkozott először a Miskolci Egyetemen csütörtökön.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Rovarokkal barátkoztak, tudományos kísérleteket figyeltek meg, és még a zsonglőrködést is kipróbálhatták azok a gyerekek, akik részt vettek a program tanévnyitó rendezvényén. A csütörtöki eseményen 340 általános iskolás diák és a hozzájuk csatlakozó mentorok közösen vágtak neki az évnek.

A Tanítsunk Magyarországért lényege, hogy egyetemisták segítik a borsodi kistelepüléseken élő hetedikes és nyolcadikos tanulókat a tanulásban, a pályaválasztásban és a mindennapi eligazodásban. A mentorok ugyanakkor nemcsak adnak, hanem maguk is sokat kapnak a közös munkából: kapcsolatokat, tapasztalatokat és élményeket.

– Valójában nem klasszikus értelemben vett tanításról van szó, hanem arról, hogy a mentorok foglalkoznak a gyerekekkel, segítik őket abban, hogy hatékonyabban boldoguljanak az életben, okosabban válasszanak továbbtanulási célokat, és a saját korukhoz mérten felelősebben döntsenek – mondta Ádám Anetta, a Tanítsunk Magyarországért szakmai felelőse.

Kép
"Tanítsunk Magyarországért" tanévnyitó élménynap a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetem a kezdetektől részt vesz a programban. Jelenleg 141 hallgató vállal mentorálást, akik összesen 640 diákot kísérnek figyelemmel és támogatnak a tanév során.

– Egyrészt a 60 ezer forintos ösztöndíj nagy segítség az egyetemi évek alatt, de engem az is feltölt, hogy a gyerekekkel foglalkozhatok. Ugyanannyit kapok tőlük, mint amit, remélem, hogy ők tőlem – fogalmazott Bolyai Vivien szenior mentor.

Az egyetem továbbra is várja azok jelentkezését, akik szeretnének bekapcsolódni a kezdeményezésbe: még ezen a héten lehetőség van mentornak állni, és hozzájárulni ahhoz, hogy a gyerekek magabiztosabb jövőt építhessenek.

Csiszár Míra

Ez is érdekelhet

Zrínyi Ilona emléksarkot alakítottak ki a róla elnevezett gimnáziumban
Oktatás
A hősnő emléke előtt tisztelegtek a gesztussal Zrínyi Ilona halálának évfordulóján, az iskola tanárai és diákjai.
Megújul a Herman és a Zrínyi gimnázium infrastruktúrája
OktatásMiskolc
A két intézmény mintegy félmilliárd forintból fejleszthet.
Ázsiai egyetemmel működik együtt a miskolci felsőoktatási intézmény
OktatásMiskolcVilág
Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem.
Ez már nem játék: 48 órán át virrasztanak az egyetemen
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Elindult az intézmény első nonstop társasjáték-maratonja, amely egészen péntek 14 óráig tart.