Ugrás a tartalomra

Oktatás

A történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi szerdán reggel
OktatásMiskolc
A történelem középszintű írásbeli vizsgája 180, az emelt szintű írásbeli 240 percig tart.
4IM projekt zárókonferencia – a legelesettebbeken segítettek
MiskolcEgészségOktatás
Lezárásához érkezett az Európai Unió által támogatott városi kezdeményezés, amely az innovatív és integrált szociális szolgáltatások és a foglalkoztatás fejlesztéséért dolgozott három éven át Miskolcon.
Kedden már a matek jött
OktatásBelföld
Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.
Ezúttal Karinthy novellája győzött, Babits költészete kicsit alulmaradt
OktatásMiskolc
Elkezdődött a 2024-es érettségi időszak hétfőn a magyar írásbeli vizsgával. A diákok lexikális tudására és nyelvtani készségeire egyaránt szükség volt a feladatok megoldásához.
Ifjúsági találkozót rendeznek Miskolcon
SzabadidőOktatásMiskolcVilág
Szlovákiából és Csehországból érkeznek fiatalok a Youth Platform ifjúsági találkozóra.
Ady és az Antigoné is szerepelt a az idei középszintű magyarérettségin (a megoldásokkal frissítve!)
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2024-es érettségi időszak, közel 113 ezer diák vizsgázik az elkövetkezendő napokban.
A szakma sztárja Juhász Réka
OktatásMiskolc
Csaknem hatvan szakmában kétszáz fiatal mérte össze tudását az idei Szakma Sztár Fesztiválon. Köztük volt Juhász Réka is, aki a fodrászok között nem talált legyőzőre. 
Elkezdődött a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak
OktatásBelföld
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival pénteken elkezdődött a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek Magyarországon.
Képgaléria
Megkezdődtek a ballagások Miskolcon
OktatásMiskolc
A helyi középfokú oktatási intézményektől több mint ezerötszáz diák búcsúzik el pénteken és szombaton.
Játékosan mutatják meg Miskolc értékeit
KultúraSzabadidőOktatásTudományMiskolc
Idén tizenötödik alkalommal szervezik meg a nagy sikerű Játékos VárosJárást.
Elhozták az aranyat és a kupát az Andrássy diákjai
SportOktatásMiskolc
A jó eredményt kitartó munkával és rengeteg gyakorlással lehet csak elérni. Ez igaz az e-sportokra is.
Uniós projektben gondolták újra, hogyan segíthetnek még hatékonyabban
MiskolcEgészségOktatás
Az Európai uniós 4IM együttműködés célja egy szolgáltatásokon átívelő, közös cselekvési terv kidolgozása volt a hátrányos helyzetű városrészekben élők integrációjának előmozdítása érdekében. Az újragondolt ellátási és szolgáltatásnyújtási modellt kísérleti jelleggel először Bábonyibércen és a Tetemváron próbálták ki.
Képgaléria
Hatvan évét ünnepelte a sokszínű Könyves Kálmán általános iskola
OktatásMiskolc
Az intézmény születésnapjáról gálaműsorral emlékeztek meg a jubileumi tanév részeként.
Rugalmasan kezelik az elakadásokat az óvodai beszoktatásnál
OktatásMiskolc
Több szakterület képviselőitől kaphatnak segítséget a szülők a MIÓVI-ban.
Miskolc nyáron vendégül látja Európa egyetemistáit! Európai Egyetemi Játékok 2024!
Oktatás
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) megbízásából a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel, valamint Debrecen és Miskolc városával közösen 2024. július 12-24. között Európai Egyetemi Játékokat (EUG) rendez.
Lányoknak is való a műszaki pálya
OktatásMiskolc
Lányok Napjára várták április 25-én a felsőoktatási intézmények, így a Miskolci Egyetem is a műszaki pálya iránt érdeklődő középiskolás diákokat. A Lányok Napját tizenháromévvel ezelőtt a Nők a Tudományért Egyesület azért hívta életre, hogy népszerűsítse a műszaki tudományokat a lányok körében.
Az eucharisztia szellemében mondanak verset
KultúraSzabadidőMiskolcOktatásEgyház
Már lehet jelentkezni az „Elveszíthetetlen öröm” című versmondó versenyre.
Képgaléria
Fazekas 60 jubileumi koncert a Nagyszínházban
OktatásMiskolc
Több mint háromszáz diák vett részt szerdán a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola fennállásának hatvanéves jubileumi ünnepségén a Miskolci Nemzeti Színházban.
Képgaléria
Iskolásoknak csináltak kedvet a vegyipari képzéshez
OktatásMiskolc
Rekord számú diák jelentkezett a Miskolci Egyetem VI. Vegyipari Pályaorientációs Napjára (VEPONA).
Laptopokkal segíti a tehetséggondozást a Miskolczi Borbarátok és a Rotary Club Miskolc-Tapolca
MiskolcOktatás
A több mint 750 ezer forint értékű adománnyal a Herman Ottó Gimnázium pedagógusainak munkáját támogatják.