Ugrás a tartalomra

Oktatás

Siker Neked Is! – sajátos nevelési igényű gyerekek vetélkedtek
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hiánypótló városi versenyt szervezett az általános iskolák 1-8. osztályos sajátos nevelési igényű (SNI) tanulói számára a Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola, a Miskolci Tankerületi Központ támogatásával pénteken.
Közel negyven munkáltató mutatkozott be az egyetem állásbörzéjén
OktatásGazdaságMiskolc
A KarrierFeszt 2024 rendezvényen a Miskolci Egyetem idén már huszonnyolcadik alkalommal tette lehetővé, hogy a hallgatók helyben találkozhassanak potenciális munkaadóikkal, tájékozódjanak a karrierlehetőségekről.
Milliós adományt kapott a Kós Károly technikum
OktatásMiskolc
Több millió forint értékű zsalurendszer csomagot ajánlott fel egy nagyvállalat magyarországi leánycége a Kós Károly Építőipari Technikumnak.
Érkezik a KarrierFeszt, a Miskolci Egyetem állásbörzéje
OktatásMiskolc
A nagyszabású rendezvény több mint 20 éve segíti a frissdiplomás álláskeresőket és a karrierjüket építő hallgatókat. A Karrierfeszt idén április 10-én nyitja meg kapuit az Egyetemvárosban.
A win-win helyzetek híve az új diákpolgármester
MiskolcOktatás
Számos programot vállalt, a legfontosabbnak mégis a közösségépítést tartja Miskolc új diákpolgármestere. Fűtő Bence Jánossal a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában Kujan István kollégánk beszélgetett.  
Képgaléria
A közösségi közlekedés szakmai lehetőségeit ismerték meg a diákok
OktatásMiskolc
Aszalóról érkezett az a tucatnyi nyolcadik osztályos tanuló, akik a Tanítsunk Magyarországért program keretében vettek részt csütörtökön, az MVK Zrt. telephelyének bejárásán.
Képgaléria
Legnagyobb költőjére emlékezett a város
MiskolcKultúraOktatás
Szerda délelőtt a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárnál megkoszorúzták a névadó szobrát.
Képgaléria
Nagyszabású húsvéti hangversennyel kezdődött el a fesztivál
KultúraOktatásMiskolc
A Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának szimfonikus zenekara, női és vegyeskara, fuvola- és rézfúvós együttesei adtak koncertet kedden.
Képgaléria
Nyílt Karate Bajnokságot rendeztek Miskolcon 
SportOktatás
A Szkítia Harcművészeti Egyesület szervezésében rendezték meg a jubileumi, immár tizedik Adamantin Kupát vasárnap.
Képgaléria
A szépészeti szakmák tavaszi versenye a régi helyszínére tért vissza
OktatásGazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy év kihagyás után, ismét megrendezte a BOKIK a nagy hagyományú Kézműves Kupát.
Óvodai jelentkezés
MiskolcOktatás
Április 22-24. között kell beíratni óvodába azokat a gyermekeket, akik augusztus 31-éig betöltik legalább a 3. életévüket, és óvodai jogviszonnyal még nem rendelkeznek.
Hahó, könyvtár(s)ak – buszos kirándulásért vetélkedhetnek a diákok
SzabadidőOktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Olvasásnépszerűsítő játékot hirdetett 3. és 4. osztályos általános iskolai tanulóknak a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár.
Stoptáblát mutattak a propagandának – de zöldválaszokat is kerestek
MiskolcOktatásKörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtökön Miskolcon folytatódott az aHang, az Egységes Diákfront és az Országos Közös Akarat országjárása.
Képgaléria
Az avasi óvodában hivatalosan is zöldszívesek lettek a nagycsoportosok
OktatásMiskolc
Március 21. a Zöld Szív napja, ezen a napon avatták a legnagyobbakat zöldszívessé a MIÓVI – Leszih Andor úti óvodájában.
Meseillusztrációs pályázatot hirdet gyerekeknek a könyvtár
SzabadidőOktatásMiskolc
A költészet napja alkalmából Mesés rajzok – rajzos mesék címmel megyei szintű rajzpályázatot hirdet 1–8. osztályos tanulók számára a miskolci II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Gyermekkönyvtára – tájékoztatta szerkesztőségünket az intézmény.
Fereneczis diákok nyerték meg a miskolci egészségügyi versenyt
EgészségOktatásMiskolc
Szerdán rendezték meg a II. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny országos döntőjét.
Lehetőség és felelősség a diákönkormányzat - új diákpolgármestere van Miskolcnak
MiskolcOktatás
Városi Diák Fórumot rendezett szerdán a Városháza dísztermében a Miskolc Városi Diákönkormányzat (MiDÖK) és a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület, ahol értékelték a mögöttük álló elnökségi és diákpolgármesteri ciklust, és megválasztották az új tisztségviselőket, akik mandátuma egy évre szól.
Idén Miskolcon virágzott ki a Luther-rózsa
OktatásEgyházMiskolc
Az éven a Kossuth ad otthont a felekezet regionális intézményvezetői találkozójának.
A Miskolci Egyetem három oktatója kapott állami kitüntetést
OktatásMiskolc
Állami elismerést vehetett át az egyetem három oktatója nemzeti ünnepünkön, március 15-én Budapesten.
Mutatjuk, mik voltak a legkapósabb képzések idén a Miskolci Egyetemen
OktatásMiskolc
A helyi felsőoktatási intézményt 6735 jelentkező választotta a februárban zárult felsőoktatási jelentkezési időszakban.