Ugrás a tartalomra

Jótékonysági futást rendeznek

Létrehozva
Gyere és fuss velünk a sérült gyermekekért – jótékonysági futóversenyt szervez a Sok KIS Kéz Közhasznú Egyesület és a megyei központi kórház. A versenyt május 25-én, Sajóbábonyban tartják.
Kép

2, 5 és 10 kilométeres távra lehet jelentkezni. A jótékonysági rendezvényhez a Miskolci Törvényszék is csatlakozott, csaknem húsz dolgozójuk fog futni szombaton a kis betegekért. A versenyen összegyűlt adományból a Gyermekrehabilitációs Osztályt támogatják a résztvevők.

Kép

Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház főigazgatója elmondta, elsősorban az osztály komfortfokozatát szeretnék fejleszteni. – Ennek oka az, hogy az ott ellátott gyerekek hosszú időt töltenek a kórházban, tehát számukra rendkívül fontos, hogy kényelmes, barátságos körülményeket tudjunk biztosítani – hangsúlyozta a főigazgató.

Ez is érdekelhet

Három városban is fociztak
SportMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Veszprémben, Kaposvárott és Szombathelyen rendezett országos diákolimpiai labdarúgó döntőkön több száz fiatal lépett pályára.
Miskolci nézők is szurkoltak a mieinknek a svájci fővárosban. Fotó: magánarchívum
Osztrák siker Zürichben
Sport
Második mérkőzését is elveszítette a magyar férfi jégkorong válogatott az elit csoportos világbajnokságon.
A diósgyőri Csollák Márkó is játszott a finnek ellen. Fotó: DVTK
Nem a finneket kell megverni
SportMiskolc
Svájc fővárosában megkezdődött a férfi jégkorongozók elit csoportos világbajnoksága.