Ugrás a tartalomra

Több millió forintot gyűjtöttek össze a diósgyőri ultrák

Létrehozva
Közel 4 millió forinttal támogatják az egészségügyi dolgozókat a miskolci szurkolók.

„A gyűjtésnek vége, bátran kijelenthető; sikeres akciót zártunk!” – olvasható a hétfő este közzétett Facebook-posztjukban. Mint a diósgyőri ultrák írják, „rengeteg helyről kaptunk támogatást, nagyon sokan magukénak érezték ezt a kezdeményezést. Ugyan a telt ház nem jött össze, de a kemény munka kifizetődött, és majdnem 4 millió forintból tudjuk segíteni az egészségügyi dolgozókat a későbbiekben”. A gyűjtés során a két tábor összesen 5,5 fél millió forintot gyűjtött össze, ami teljes egészében az egészségügyben dolgozók munkáját segíti a jövőben.

A kezdőrúgások nagyon hamar elkeltek, a diósgyőri klub és Szinay Attila, a birkózó szakosztály vezetője rögtön megvásárolta mindkét félidei labdaindítást, illetve Feczkó Tamás és Márkvárt Dávid mellett a RobonIQ Kft. egy-egy darabot.

Azt is írták, hogy a munka nem áll le, folytatják, és továbbra is mindent megtesznek, hogy „a lehető leghatásosabban álljunk kórházaink mögött ebben a nehéz időszakban”.

– „Bármi is történjen, MEGVÉDEM VÁROSOM! EGYÜTT DOBBAN A SZÍV!” – zárul a poszt.

A teljes videó:

Ez is érdekelhet

A tornának a miskolci jégcsarnok ad otthont. Fotó: magánarchívum
Miskolcon játszanak a tizennyolcasok
SportMiskolc
A népkerti jégcsarnokban rendezik a Négy Nemzet Tornája elnevezésű utánpótlás viadalt.
A DVTK első helyezett csapata. Fotó: magánarchívum
Aranyérmes a DVTK
SportSport
Kiskunfélegyházán rendezték az NB III-as csapatbajnokságot.
Balayera 12 pontot gyűjtött. Fotó: magánarchívum
Három pontos diósgyőri siker
SportMiskolc
Kosárlabda: szerdán este Görögországban kupázott a diósgyőriek együttese.
Argentínai képeslapok
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.