Ugrás a tartalomra

Gál Nikolett futott és ugrott

Létrehozva
Japán fővárosában zajlanak a siketlimpiai játékok küzdelmei.
Kép
gal_nikolett_siketlimpia_japan_251118.jpg
Majkut Gergely és Gál Nikolett Tokióban. Fotó: magánarchívum

Magyar idő szerint péntekre virradóra ismét versenyzett Gál Nikolett, a DVTK sportolója. Szerepléséről edzője, Majkut Gergely számolt be Tokióból.

– Nagyon nehéz szülés volt. A japánok nem egyszerűek, ugyanis időben egyszerre volt a 200 méteres síkfutás és a távolugrás. Nehezen értették meg, hogy a távolugrásról el kell mennie 200-at futni, de mindegy, megoldódott. Niki 200-on a negyedik futamból a második helyen továbbment, az elődöntő szombaton lesz. Távolugrásban a 200 méter előtt egyet tudott ugrani, azt sajnos belépte. A futás után pont a harmadik sorozat végére ért vissza, így még egy ugrás belefért, ezzel bejutott a tizenketten döntőbe, amely hétfőn lesz – mondta érdeklődésünkre.

Ez is érdekelhet

A tornának a miskolci jégcsarnok ad otthont. Fotó: magánarchívum
Miskolcon játszanak a tizennyolcasok
SportMiskolc
A népkerti jégcsarnokban rendezik a Négy Nemzet Tornája elnevezésű utánpótlás viadalt.
A DVTK első helyezett csapata. Fotó: magánarchívum
Aranyérmes a DVTK
SportSport
Kiskunfélegyházán rendezték az NB III-as csapatbajnokságot.
Balayera 12 pontot gyűjtött. Fotó: magánarchívum
Három pontos diósgyőri siker
SportMiskolc
Kosárlabda: szerdán este Görögországban kupázott a diósgyőriek együttese.
Argentínai képeslapok
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.