Ugrás a tartalomra

Lehmann Csongor negyedik lett a WTCS Szamarkand-i nyitányán

Létrehozva
Az idei világbajnoki szériaverseny-sorozat (WTCS) idei első állomását szombaton rendezték meg Üzbegisztánban. Szamarkandban a tiszaújvárosi színek képviselői közül Lehmann Csongor kiváló versenyzéssel, pár másodpercre a dobogótól negyedikként ért célba, míg klubtársa, Kiss Gergely a 18. helyen fejezte be a viadalt.
Kép
lehmann_csongor_szamarkand_wtcs.JPG
Lehmann Csongor ezúttal is bizonyította világklasszisát

Az olimpiai távú, 1500 méter úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló erőpróbán a férfi világranglista első hat helyezettje közül öten ott voltak a rendkívül erős mezőnyben. A Tiszaújvárosi Triatlon Klubot a tavalyi világbajnoki 6. helyezett, a világranglistán jelenleg a 4. helyen tanyázó Lehmann Csongor és korábbi U23-as vb-ezüstérmes klubtársa, Kiss Gergely képviselte.

– Elég sok nehéz pillanatot éltem át a verseny során – mondta célba érkezését követően Lehmann Csongor. – Kegyetlen volt áprilisban 30 Celcius-fokban versenyezni, főleg ilyen napos körülmények között. Az úszás nagyon jól esett, az első kör még nem volt annyira király, a második körben viszont az olasz Crociani lábvízén előre tudtam jönni, harmadikként érem partot, így a bringa is elég nyugalmasan telt. A futáson kezdődött el a helyek osztása, az igazi purgatórium. A legkeményebb talán az volt, amikor a 6. kilométernél a német Graf tempót váltott. Ezt bizony nehezen viseltem, picit meg is szakadtam, kialakult egy pár másodperces hátrány, amit onnantól végig tartottam, 6 másodperccel maradtam le a dobogóról. Elégedett vagyok, tudom, hogy jó úton járunk.

Elégedettek, keddtől magaslaton folytatják

Lehmann Tibor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője is ott volt Szamarkandban, ő a következőképpen foglalta össze a történéseket:

– Csongor eddigi legjobb szezonkezdését tudja maga mögött. Általában mindig egy kicsit döcögősen indul az első ilyen nagy verseny, de most elsőre majdnem dobogó lett belőle. Ha a futás 6-7 km-e közötti kis holtpontot ki tudjuk küszöbölni, a korábbinál nagyobb eséllyel utazhatunk dobogós helyekért, és esetleg az összetett vb-dobogó is összejöhet. Kiss Gergő a tavalyi gyengébb szezon után kezdi megtalálni a helyét a nemzetközi élmezőnyben. Rajtszáma még nem sok jót igért, ez meghatározta az úszás rajthelyét, az pedig az úszás helyezését, de utána magabiztosan zárkózott fel, és egyenletesen tudott futni, meglehetősen sok ranglista pontot bezsebelve a végén. Neki még szüksége van több ilyen erőpróbára, ezek segítségével ő is egyre előrébb fog lépdelni a WTCS mezőnyben, és reméljük, a majdani olimpiai kvalifikációban. Összességében tehát elégedettek vagyunk, mert az elmúlt hónapok munkája megtérülni látszik. Minderre keddtől, magaslati edzőtáborban teszünk rá még egy lapáttal – mondta.

Kép
Kiss Gergely
Kiss Gergely a kerékpározás során is jól teljesített

Eredmények:

Férfiak (50 induló): 1. Vasco Vilaca (portugál) 1:43:33 óra, 2. Henry Graf (német) 1:43:37, 3. Charles Paquet (kanadai) 1:43:41, 4. Lehmann Csongor (magyar) 1:43:47, …18. Kiss Gergely (magyar) 1:45:38, …32. Bicsák Bence (magyar) 1:47:28. (Az úszást megnyerő Kropkó Márton sérülés miatt feladásra kényszerült.)

Nők (41 induló): 1. Beth Potter (brit) 1:53:17, 2. Leoni Periault (francia) 1:53:26, 3. Jeanne Lehair (luxemburgi) 1:54:20, …18. Kropkó Márta (magyar) 1:56:32.

Ez is érdekelhet

Veszített a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vendégek nyerték a szomszédvárak csatáját.
labdarúgás
Nagyon kikaptak a lányok
SportMiskolcBelföld
Kiütéses vereséget szenvedtek a piros-fehérek.
Egy góllal nyertek a szalámisok
SportMiskolcBelföld
Kevés hiányzott a diósgyőriek pontszerzéséhez.
Asztalitenisz csapatbajnokság
Diósgyőri vereség
SportMiskolcBelföld
Kikaptak a piros-fehérek.