Ugrás a tartalomra

Kapitányi méltatás és zászlóshajó

Létrehozva
Az országos szövetség szakmai elöljárója értékelte a koszovói Pejában rendezett muaythai világbajnokságot.
Kép
Muaythai
A magyar küldöttség egy csoportja Pejában. Balról Jászka Krisztián szövetségi kapitány. Fotó: magánarchívum

„Nagy reményekkel indultunk a vébére – kezdte Jászka Krisztián, a műfaj miskolci szövetségi kapitánya. – A diósgyőri Sütő Doroti még csak tizenhét esztendős, az U24-es mezőnyben azzal indítottuk el, hogy tapasztalatot szerezzen és felmérjük, hogy milyen szinten van. Szerettem volna, ha egy-két kört megy, de ez nem sikerült neki. Technikailag megfelelő tudással rendelkezik, a fogyasztását viszont egy picit elrontottuk, így sajnos elég hamar kiesett. Nagyon fiatal még, így sok szép dolog várhat rá a muaythaiban. Klubtársa, a szintén diósgyőri Hornyik Míra évek óta jól szerepel a felnőtt kategóriákban. Most nem az elitben, hanem az U24-re neveztük be. Felkészülten érkezett, mindent megtett és ragyogóan bunyózva megnyerte a tornát. Nagy boldogsággal töltött el minket a produkciója. Míra nagyszerűen teljesített és már látszik, hogy az elkövetkezendő években egyik zászlóshajója lesz a szakosztályunknak.”

Muaythai, IFMA-világszervezet, felnőtt világbajnokság, Peja (Koszovó). U24-es korcsoport, -67 kg: 1. Hornyik Míra (Magyarország, DVTK, klubedzők: Jászka Krisztián, Fábián Kristóf).

Ez is érdekelhet

A tornának a miskolci jégcsarnok ad otthont. Fotó: magánarchívum
Miskolcon játszanak a tizennyolcasok
SportMiskolc
A népkerti jégcsarnokban rendezik a Négy Nemzet Tornája elnevezésű utánpótlás viadalt.
A DVTK első helyezett csapata. Fotó: magánarchívum
Aranyérmes a DVTK
SportSport
Kiskunfélegyházán rendezték az NB III-as csapatbajnokságot.
Balayera 12 pontot gyűjtött. Fotó: magánarchívum
Három pontos diósgyőri siker
SportMiskolc
Kosárlabda: szerdán este Görögországban kupázott a diósgyőriek együttese.
Argentínai képeslapok
SportMiskolcVilág
Kajak-kenu: a napokban Dél-Amerikában rendezték a maratoni világbajnokságot.