Sport

Jegesmedvék: Győzelem az év utolsó mérkőzésén
A 2021-es esztendő utolsó mérkőzésén a több hiányzó ellenére is sikerült nyernie a vezetőedzőjét nélkülöző DVTK Jegesmedvéknek. A Dunaújvárosi Acélbikák kétgólos előnyre tettek szert az első harmadban, de Pecsét és Mihalik góljaival sikerült az egyenlítés. Ezt követően a vendégek visszavették a vezetést, de Lövei találata után ismét egyenlő volt az állás. A rendes játékidő utolsó percében Galanisz még kihagyott egy büntetőlövést, de a rávezetések során az ő találatával dőlt el a meccs sorsa - írja a dvtk.eu.

Az egykori diósgyőri Futács Márkó az MTK-nál folytatja
A háromszoros válogatott Futács Márkó az MTK Budapest labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Magabiztos hazai győzelem
Az Erste Liga keddi játéknapján a Titánok csapatát fogadta a DVTK Jegesmedvék. Tokaji Viktor együttese már az első harmadban háromgólos előnyre tett szert és végig magabiztosan játszva szerezte meg a három bajnoki pontot.

Egy kézbe került a DVTK labdarúgása
Egy tulajdonosa lett a DVTK Labdarúgó Sportakadémiát és a DVTK felnőtt labdarúgását működtető gazdasági társaságnak, miután Miskolc Megyei Jogú Város és a Miskolc Holding Zrt. értékesítette a Diósgyőr FC Kft.-ben lévő üzletrészét. A vevő a DVTK többségi tulajdonosa, a Borsodsport Invest Kft. .

Újra megrendezték a Birkózó karácsonyt
Az ünnepi esemény több évtizedes múlttal rendelkezik, célja, hogy a fiatal sportolók kötetlenül találkozhassanak az év végéhez közeledve.

Gólgazdag meccsen győzött a DEAC
Az Erste Liga keddi játéknapján a DEAC ellen lépett jégre a DVTK Jegesmedvék csapata.

Kiváló sportolókat díjazott a város
Kedden a Művészetek Házában vehettek át elismerést teljesítményükért azok a fiatal sportolók és felkészítőik, akik jelentős eredményeket elérve öregbítették Miskolc hírét az országban vagy határainkon túl.

Már nem Kis István az MVLC edzője
A klub tájékoztatása szerint vasárnap a vezetőség megbeszélést tartott Kis István vezetőedzővel, aki egészségügyi okokra hivatkozva felmentését kérte a felnőtt csapat vezetése alól.

Elmaradt a nagy csata a Csata ellen: simán nyert a DVTK
A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 12. fordulójában a Ludovika-FCSM Csatát fogadta a DVTK csapata. A piros-fehérek Keyona Hayes vezérletével fokozatosan darálták be ellenfelüket és magabiztosan győztek 76-62-re.

Páros-vetélkedő a Karácsony-kupáért
A MEAFC Holdi László vezette asztalitenisz szakosztálya december 17-én, pénteken a Miskolci Egyetem E/4-es tornatermében rendezte meg a Karácsony-kupa elnevezésű versenyt, melyen ezúttal a párosok mérhették össze tudásukat.

Részeredmény, de megkoronázta az évet
„A tapasztalatom azt mondatja velem, hogy a tavasz még nehezebb lesz” – fogalmazott Kondás Elemér, a DVTK labdarúgócsapatának vezetőedzője a Miskolc Televízió Sportpercek című műsorának adott értékelésében.

Balázs Csilla magyar állampolgár lett
Állampolgársági esküt tett Balázs Csilla, a DVTK női labdarúgócsapatának erdélyi magyar védője Veres Pál polgármester jelenlétében kedd délelőtt a városháza Dísztermében.

Magabiztos vendéggyőzelem a kupameccsen
A röplabda MVM Női Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén a DVTK csapata a címvédő Fatum Nyíregyházát fogadta vasárnap este.

A tabella élén telel a DVTK
Győzelmével élre állt a DVTK a Merkantil Bank Liga 20. – 2021-ben utolsó – fordulójában. Diósgyőri VTK – Aqvital FC Csákvár 3-2 (0-1).

Tartalmas hétvégéje volt a miskolci karatékáknak
Két helyszínen három programmal bonyolították le a Nyílt Shito Világkupát december 3-5. között.

Érmekkel tértek haza a legkisebb miskolci judosok
Mórahalom adott otthont a legfiatalabb korosztály, a diák C-korcsoport országos judo bajnokságának.

Vastaps az éllovasra tapadó DVTK-nak
Budafokra látogatott a diósgyőri labdarúgócsapat vasárnap a Merkantil Bank Liga 19. fordulójában.

Nézze vissza a PannErgy-Miskolci Vízilabda Club – Kaposvár vízilabda-rangadót!
Az első decemberi fordulóban az alapszakasz egyik legfontosabb mérkőzésére készül a PannErgy-MVLC férfi vízilabdacsapata. A meccset élőben közvetítjük, kövesse velünk!

Csoportelső a DVTK
A már továbbjutott DVTK hazai pályán szerezte meg a csoportelsőséget a török Genclik ellen, míg a Csata oroszországi vereséggel búcsúzott csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa hatodik, utolsó fordulója után.