Ugrás a tartalomra

Magától világít majd a futurisztikus kerékpárút

Létrehozva
Világító útburkolat épül a Duna-menti kerékpárúton, először Esztergomnál.
Kép
Fotó: MTI/Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Ez egy újdonság lesz a magyar közutakon, ugyanis elsőként az Eurovelo6 nemzetközi kerékpárút hazai Komárom-Esztergom megyei két kilométeres szakaszán épül tesztút – mondta el Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kép

Hat különböző helyszínre telepítik azt az anyagot, amely nappal képes magába szívni és tárolni a napfény által gerjesztett fényenergiát, majd azt éjszaka visszasugározni. Az útréteg negyedik, azaz kopórétegébe keverik a gyantába ágyazott szilikátszemcséket, és különböző sűrűséggel terítik szét, hengerelik az útfelületbe annak érdekében, hogy tesztelni lehessen, mekkora az a fényerő, amely kellemes, nem bántja a szemet.

Kép

Ez a környezetkímélő megoldás hozzájárul a kerékpározók balesetmentes éjszakai közlekedéséhez.

Az új technológia telepítése csak minimálisan, 4-5 százalékkal emeli a kerékpárút létesítésének költségeit.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.