Ugrás a tartalomra

Fejlesztések és új látnivalók a Miskolci Állatkertben

Létrehozva
Új attrakciók a Miskolci Állatkertben. A Széchenyi 2020 program keretében zajló több mint 400 millió forintos fejlesztés révén új bejárat és fogadóközpont épül, és létrejön az úgynevezett Afrika bemutató épület, ahová oroszlán- és sivatagi hiúz is költözik majd. A nyitás a jelenlegi helyzet miatt, egyelőre kérdéses.
Kép
Az épülő új helyszín. (Fotó: Mocsári László)

A Miskolci Állatkert Afrika-háza 2006-ban nyílt meg, azóta több, mint 20 állatfaj költözött be ide. Viszont az Afrikai túrának, itt még nincs vége, hiszen a bemutató bővülhet a közeljövőben, és egy másik létesítmény is átadnak majd. Az új 200 m²-es komplexumba oroszlán is költözik majd, de helyet kapnak más ragadozók is. Lesz egy belső madárröpde, ahova leopárdteknősök is kerülnek. A kivitelező már csak az utolsó simításokat végzi az új bemutatón, ettől függetlenül a járványhelyzet miatt, még bizonytalan a nyitás.

A fő cél az új bemutatóval az, hogy oroszlánt láthasson a Miskolci Állatkert közönsége, de e mellett, környezeti nevelési szerepe is lesz ennek a bemutatónak. „Ez a Száhel nevet fogja viselni, hiszen az a célunk, hogy Száhel övezet reprezentatív állatfajait tudjuk bemutatni, és magával a Száhel övezet elő világán keresztül pedig azt kívánjuk majd szemléltetni a látogatóknak, hogy tulajdonképpen az emberi túlnépesedéstől elkezdve, a globális klímaváltozáson át, hogyan jutunk el a Száhel övezetnek az el sivatagosodásáig.” - mondta el a Miskolc Televíziónak Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője.

Kép

A 2020 folyamán zajló vadasparki fejlesztésnek köszönhetően, egy teljesen megújult Fogadóközpont is várja majd a látogatókat. A csanyiki létesítmény régi bejáratát rossz műszaki állapota miatt lebontották, helyette egy modern, díszes acélszerkezetű kapuszárnyat építenek, korszerű beléptető-rendszerrel. A fogadóépületben kap helyet az ajándékbolt, a jegypénztár, a mosdó, továbbá az irodahelyiségek. Megközelítésük két új főlépcsőn, illetve a mozgáskorlátozottak részére kialakított rámpán keresztül lesz lehetséges. A tetőszerkezet déli oldalán napelemes rendszert is telepítettek.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.