Ugrás a tartalomra

Kezdődik a motoros-rajzás, erre figyeljenek az utakon

Létrehozva
Fokozott óvatosságra és az egymás iránt érzett felelősségre hívja fel a figyelmet a megyei rendőr-főkapitányság.

A hőmérséklet emelkedése egyenes arányban áll a motorosok számának növekedésével az utakon. A közlekedés biztonsága érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei tavasztól újra ellenőrzik a forgalmat megyénk útjain, hogy mindenki hazaérjen – tájékoztatott a police.hu.

Vezetéstechnikai szempontból sem szabad megfeledkezni arról – figyelmeztetnek –, hogy tavasszal több hónapos kihagyás állhat a motorosok mögött. Fontos tehát a megfelelő körültekintés, hiszen a balesetek elkerülése érdekében fontos, hogy a járművet az aktuális látási- és útviszonyoknak megfelelően, a helyes sebesség megválasztása mellett vezessük.

Kép
Forrás: police.hu

Varró József rendőrmotoros (a fenti képen ő dobja a puszit) összeszedett néhány tanácsot motorosoknak. Figyelmeztet:

  • fontos, hogy műszakilag kifogástalan állapotú, biztonság-technikailag is megfelelő motort vezessünk

  • viseljünk bukósisakot és egyéb védőfelszereléseket, mert ezek nagymértékben csökkentik a sérülések kockázatát

  • ne megszokásból, rutinból vezessünk, és fokozott figyelemmel fogjunk előzésbe, kanyarodásba

  • az út-, terep-, és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel motorozzunk

  • +1 intelem: az éppen érvényben lévő egészségügyi szabályokhoz is igazodjunk.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.