Ugrás a tartalomra

The Sign klippremier – vicces videó retro zenével ötvözve

Létrehozva
Vicces klippel jelentkezik a The Sign, akik a most megjelenő albumuk címadó dalához olyan videót rittyentettek, hogy potyognak a könnyeink a nevetéstől. Megérkezett a „Mi fedeztük fel Amerikát” klip és vele együtt a korong is.
Kép

Az eddigi legszínesebb és legviccesebb videójával érkezik a miskolci ötös, akik a borsodi garázsból egészen a nagyszínpadokig meneteltek. A The Sign most megmutatja, hogy milyen is az, amikor együtt alkotnak.

– A „Mi fedeztük fel Amerikát” ironikus szövegéhez passzoló klipet szerettünk volna forgatni, ami a zenekar viccesebb oldalát mutatja meg, ezért egy zöld hátteres forgatás mellett döntöttünk, aminek köszönhetően „bejártuk” Amerika minden szegletét – meséli Czinke Máté énekes. – Török Dani szólógitárosunk még a Fehér Ház tetejéről is lecsúszott, szóval azt hiszem, sikerült maradandót alkotnunk ezzel a videóval, amit egyébként újfent Kollár Ábel, a dobosunk rendezett és vágott. Ez garantáltan mosolyt csal majd a kedves nézők arcára.

A klippremier sem véletlenszerű, ugyanis ma jelent meg a banda második stúdióalbuma, 9 dallal, melyek a zenekarra jellemző életigenlő stílust képviselik. Az anyag igazi csemege a hallgatók szívének és persze fülének, de a fiúk az agyunkat is megtornáztatják, amikor komoly társadalomkritikát fogalmaznak meg például a „Sok pénz” vagy az „Oldszkúl” című dalokban. Zeneileg a dalokban visszaköszön a ’80-as évek, az indie pop és alternatív rock ütős ötvözete.

A miskolci származású, fiatal zenészekből álló The Sign 2012-ben alakult. Czinke Dani és Máté testvérek, Török Danival gyerekkori barátok, hozzájuk csatlakozott Kollár Ábel és Szentpétery Mózes. Egy hobbi garázsbandából díjnyertes és folyamatosan koncertező együttessé nőtték ki magukat, profin zenélnek, megnyerték a Petőfi Rádió „Saját zenéd” versenyét, a Szikra-díjat, és rendszeresen megfordulnak a klubok színpadain is. Turnéztak már a Margaret Island-del és a Honeybeast-tel is. A srácok szerethető karakterük mellett egyedi zenei világukkal veszik le a lábáról a közönséget.

Ez is érdekelhet

Ingyen utazhatunk az MVK Múzeumok Éjszakája programjaira
SzabadidőMiskolc
Az MVK Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy mindenki könnyedén eljusson a Múzeumok Éjszakáján a közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelyére.
Újra a béke szigetévé válik a miskolci Hősök tere
SzabadidőMiskolcEgészség
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval a miskolci Hősök terén.
Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.