Ugrás a tartalomra

„Suhanj velem” nyereményjáték – mérnök tesztelte a Skodát

Létrehozva
Sorsoltunk a napokban a Suhanj velem című magazinműsorunk nyereményjátékán: Kocsis Krisztina tesztelhette a Skoda Superb iV-t.
Kép
Tesztvezetés és ajándékcsomag járt a nyertesnek. | Fotó: Mocsári László

A 27 éves miskolci mérnök maga is a Volkswagen konszernhez tartozó cseh autómárka egyik típusának büszke tulajdonosa.

Kép
Egy suhanás Gulybán Péter műsorvezetővel és a hybrid Skodával

Az áprilisban indult Suhanj velem című magazinműsorban az autósvilág legújabb csodáit teszteljük, ahol a már kézzelfogható jövő járművei: a környezetbarát hybrid, plug-in hybrid és teljesen elektromos autók állnak a középpontban. Ráadásul olyan szakemberek vonunk be a tesztekbe, akik az autóipari körökben is jól ismernek – közös suhanásaink igazi élménnyel kecsegtetnek tehát négy keréken.

Kép

A puszta élményfaktor mellett már csak azért is érdemes jól figyelni a műsor alatt, mert minden rész végén egy kérdést kapnak a nézők, és a helyes választ adók között nyereménycsomagot, valamint egy tesztvezetést sorsolunk ki – csak hogy a nyertes is suhanhasson egy jót.

Így történt ez tehát a legelső adás után is: Krisztina maga is megtapasztalhatta, milyen egy Skoda Superb iV volánja mögött ülni, plusz a Miskolc Autóház értékes ajándékcsomagjával is gazdagodott.

Hogy önöknek is meglegyen az esélyük, ezentúl is kövessék Instagram-oldalunkat, ahol további nyereményjátékkal készülünk.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.