Ugrás a tartalomra

Közösen gondolkodnak a történelmi Avasról

Létrehozva
Az Avastető és az északi oldal fejlesztésével kapcsolatos stratégiai kérdésekről tartott vitaindító előadást Szunyogh László, Miskolc főépítésze hétfőn az „aMűvész Klubkávézóban”.

Egyesületek, vállalkozók, civil szervezetek képviselői vesznek részt rendszeresen az egy évvel ezelőtt indított kerekasztal-beszélgetéseken, melyeknek a történelmi Avas a témája. Bőven van mit megvitatni, hiszen – ahogy a főépítész ezúttal is fogalmazott – egy rendkívül komplex kérdésről van szó, aminek vannak építészeti, gazdasági, turisztikai és társadalmi vetületei is.

Kép
Fotó: Kujan István

– Együtt, egységében kell látnunk az avasi fejlesztéseket, ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy önmagában az önkormányzat, vagy egy társadalmi csoport nem fog tudni mindent megoldani. Közösen, összefogva kell gondolkodni. Csak hogy egy példát említsek: hiába telnek meg a pincék finom borokkal, ha nem tudunk turistákat ide vonzani – mondta Szunyogh László.

Éppen ezt a közösen gondolkozást erősítik a rendszeresen megtartott beszélgetések, amit most „kihoztak” a városháza falai közül, ezzel is érzékeltetve: a döntésekbe a civileket is bevonják.

– A város vezetésével együtt jómagam is nagyon fontosnak tartom, hogy bizonyos témákat megvitassunk a város polgáraival. Kíváncsiak vagyunk arra, mit gondolnak a koncepcióról; mondják el, mi a jó, de a rosszat se hallgassák el, hiszen ez még nem egy végleges stratégia az Avas fejlesztéséről – hangsúlyozta a főépítész, aki rámutatott: óriási potenciál van a területben, de átfogó és átgondolt döntéseket kell hozni, hogy a fejlesztésekre fordított források ne kidobott pénzek legyenek.

Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A beszélgetésen építészek, borászok, intézményvezetők, gazdasági szakemberek, egyesületi elnökök és az irodalmi élet szereplői is részt vettek.

A programot az önkormányzat és a Miskolciak az Avasért Alapítvány közös szervezésben rendezték meg.

A kerekasztal-beszélgetés IDE kattintva nézhető vissza.

Ez is érdekelhet

Ingyen utazhatunk az MVK Múzeumok Éjszakája programjaira
SzabadidőMiskolc
Az MVK Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy mindenki könnyedén eljusson a Múzeumok Éjszakáján a közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelyére.
Újra a béke szigetévé válik a miskolci Hősök tere
SzabadidőMiskolcEgészség
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval a miskolci Hősök terén.
Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.