Ugrás a tartalomra

Horror árakra készüljünk a balatoni strandokon

Létrehozva
A tavalyi 5 után idén akár 15-20 százalékos áremelkedésre is számíthatnak a látogatók a Balatonnál– hangzott el az RTL Klub Híradójában.

Tavaly 600 forint volt a lángos az egyik balatoni strandon, idén 100-zal több, de olyan büfé is van, ahol 1400 forintot is elkérnek egy lángosért. Az egyik büfétulajdonos szerint az emberek nincsenek annyira elengedve anyagilag, kevesebben vannak és kevesebbet is költenek, de az alapanyagárak emelkednek. Egy palacsinta 250-300 forintba kerül, egy korsó sörért pedig sok helyen egy ezrest is elkérnek.

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az RTL-nek a humánerőforrás drágulásával és a színvonal emelkedésével magyarázta az árak emelkedését. A dolgozóknak szálláshelyet is kell biztosítani, ami szintén emeli a költségeket. A gasztronómia területén minőségi javulás tapasztalható, fejlesztettek a tulajdonosok, aminek szintén van hatása az árakra.

A szálláshelyek is drágulnak. A Portfolio korábban megírta, hogy a nyári főszezonban akár 15-20 százalékos áremelkedés is lehet a szálláshelyeken, mivel feljebb kúsztak az élelmiszerárak, a karbantartási szolgáltatásokat csak drágábban végzik el a szakemberek, és az új alkalmazottakat is csak magasabb fizetésért lehet visszacsábítani a turizmus-vendéglátásba. Most úgy tűnik, hogy újra a tavak melletti, elsősorban a balatoni szálláshelyek lehetnek a legdrágábbak.

A balatonfüredi Kisfaludy strandon a napi felnőtt belépő 1200 forint, a napi gyermek vagy diákjegy pedig 750 forint, a nagycsaládos belépő már 3400 forint. Általánosan elmondható, hogy minél többször akar valaki fürdőzni, annál kedvezményesebb jegyárak vannak. A balatoni strandok egy részéhez már mobilapplikáció segítségével is lehet jegyet venni, így érdemes ezt választani, hogy megússzuk a tűző napon a sorban állást.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.