Ugrás a tartalomra

Hétvégén feltámad a miskolci ska, na nem mintha halott lett volna… 

Létrehozva
Az Avasi Sörházban lép fel a legendás Kabinet Rt. szombaton.
Kép
Tavaszi „lakodalmas reggae” avagy az ötvenes évek jamaicai hangulata árasztja el az Avas lábát | Mocsári László archív felvételei

A nyolcvanas évek keleti blokkjában a stílust a teljes ismeretlenség övezte. A még ma is rétegzenének számító ska-ba sem a tévében, sem a rádióban nem lehetett csakúgy belebotlani. Magyarország első és egyben legrégebben működő ilyesfajta zenekarát 1981-ben az azóta is a banda frontemberéül szolgáló Rózsahegyi Imre György énekes-gitáros alapította, miután a tagok a Központi Leánykollégium klubjában összeismerkedtek.

Kép
A zenekar tavaly januárban vesztette el gitárosát, Bakondi Csabát 

Mint az oly gyakorta megesik, a gimnáziumi "zenélésként" induló formáció végül aztán országosan is befutott. Szintiáradat ide, újhullám oda: a közönség csakhamar ráérzett a sajátos tempóra és dallamvilágra, így rajongótáboruk is rövidesen követni kezdte őket – így emlékszik vissza legalábbis Putnoki Nagy Zsolt szaxofonos, aki megkeresésünkre felidézte az első aranykorszakukat követő másodvirágzás éráját is: a Kabinet Rt. az egykori Vian megnyitásától egészen a bezárásáig volt a klub rendszeres fellépője. – Nem hiszem, hogy bárki is többet játszott ott nálunk – ismertette gyors kalkulációját a zenész.

A kilencvenes évek hajnalán még a Mitax-Organ Pop-Rock fesztiválon is föltűntek. Könnyűzenei előadásban ennyi fúvóst addig soha korábban nem hallhatott a szocializmuson hosszasan, a rendszerváltáson pedig frissen átesett lakosság.

Aki a szombati bulira igyekszik, annak nincs más dolga, minthogy jó ütemben, szökellő léptekkel az Avasi Sörházba fél tízre megérkezzen! ?????????????

 

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.