Ugrás a tartalomra

Gyermeknapon nyílnak a tűzoltólaktanyák

Létrehozva
Miskolcon a Dózsa György és a Kerpely Antal utcai tűzoltóságokban is várják a kicsiket vasárnap.

Ismét a legkisebbekről szól a katasztrófavédelemnél május utolsó vasárnapja, vagyis gyermeknap. Azért ismét, mert a járvány miatt az elmúlt években nem tudták fogadni a gyerkőcöket.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye huszonhárom pontján várják a tűzoltók a gyermekeket, szüleiket és kísérőiket, Miskolcon a belvárosi (Miskolc, Dózsa Gy. u. 15.) és a vasgyári (Miskolc, Kerpely A. u. 12.) hivatásos tűzoltó-parancsnokság kapui nyílnak ki a látogatók előtt.  A megyében tizenhat hivatásos tűzoltóság mellett hét önkéntes tűzoltó egyesület is fogadja a tűzoltók munkája iránt érdeklődő kicsiket.

A nap folyamán a tűzoltók több próbariasztást is tartanak, így az emeletről lecsúszó tűzoltókkal és szirénázó tűzoltóautókkal egyaránt találkozhatnak az érdeklődők. Az tűzoltólaktanyák ingyenesen, mindenféle előzetes regisztráció nélkül látogathatóak 10 órától egészen 16 óráig.

Ez is érdekelhet

Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.
Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.