Ugrás a tartalomra

Minden évben együtt horgásznak, hogy az elhunyt operatőrre emlékezzenek

Létrehozva
Hetedik alkalommal rendezték meg az elmúlt hétvégén Tiszafüreden a Hegyi Lászlóról elnevezett horgászversenyt. A 2016-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt operatőr kollégánkra így emlékeznek.
Kép
Fotók: magánarchívum

Ismerősök, régi barátok érkeztek ezúttal is a Tisza partjára, még Nagyváradról is jöttek horgászok. Összesen 16 résztvevője volt a baráti versenynek, aminek a végén mintegy 42 ezer gramm halat fogtak ki a folyóból.

A Hegyi László Emlékversenyt hetedik alkalommal rendezték meg a tiszafüredi Holt-Tisza partján. Operatőr kollégánk tragikus halála óta minden esztendőben megrendezik emlékét ápoló barátai a horgászok megmérettetését.

Kép

Hegyi László 30 évet dolgozott a szerkesztőségünkben. 1985-ben kezdett dolgozni az akkori Miskolci Városi Televízióban. Nélküle elképzelhetetlen volt például az Operafesztivál.

Kollégánkat 2015 nyáron támadta meg egy súlyos kór, sokáig kórházban volt emiatt. 2016-ban, 60 éves korában érte a halál.

Kép

A VII. Hegyi László Emlékverseny eredménye:

1. helyezett: Tombácz István - 6270 gramm
2. helyezett: Göncz György - 6050 gramm
3. helyezett. Fazekas Alpár - 5140 gramm

A legnagyobb halat - egy 80 dekagrammos pontyot - Kovács István fogta ki.

Kép

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.