Ugrás a tartalomra

Imádjuk a visszatért Miskolci Kocsonyafesztivált – képeken az első este

Létrehozva
Fergeteges hangulat, jobbnál jobb zenészek gasztronómiai különlegességek, köztük természetesen a kocsonya, benne a miskolci békával – így nézett ki a két év után visszatért Miskolci Kocsonyafesztivál első napja.
Kép
Fotó: Mocsári László

A Margaret Island, Horváth Tamás, DJ Dominique, Krisz Rudi, Náksi – a többi között ők voltak a hangulatfelelősei a XV. Miskolci Kocsonyafesztivál első napjának. Az ünnepélyes megnyitót követően az Szent István téren azonnal megkezdődtek a programok: előbb a Készenléti Rendőrség Zenekara, majd a Dirty Slippers, utána pedig DJ Atti zenélt. Háromnegyed hétkor Veres Pál, Miskolc polgármestere hivatalosan is elindította a Kilátó Restart programot, vagyis a 60 éves Avasi kilátó megújítását, a témában kiállítás is nyílt a Városházán pénteken.

A Villanyrendőr színpadon délután öttől váltották egymást a fellépők, akiknek egy részét már a cikkünk felvezetéseként felsoroltunk, míg a miskolci zenekarokat felvonultató Erzsébet téri színpadon pénteken Merényi Ákos, a Zenegép, az Ildi Rider és a Here We Are zenélt.  

A Szent István tér és a Villanyrendőr között pedig igazi fesztiváli hangulat alakult ki, pont olyan, mint amilyen a járvány előtt is megszokott volt a Kocsonyafesztiválokon: a tömeg hömpölyögve mustrálta a városunkba érkezett kereskedők portékáit, és kóstolta meg a miskolci, és a borsodi megyeszékhelyre érkező gasztronómiai szolgáltatók finomságait.

Elég is a szövegből, beszéljenek inkább fotóriportereinek, Horváth Csongornak és Mocsári Lászlónak a képei.

Preview Image
A Kocsonyafesztivál első estéje - Horváth Csongor képgalériája
Preview Image
A Kocsonyafesztivál első estéje - Mocsári László képgaléiája

A szombati programokról és a fesztivál aktualitásairól a Kocsonyafesztivál honlapján, mobilalkalmazásán, vagy Facebook oldalán talál részleteket, az ezúttal kétnapossá bővült Miskolci Régiségvásárról pedig itt talál részleteket. Az Avasi Kvaterka fesztiváli programjáról pedig itt írtunk.

Ez is érdekelhet

Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.