Jövő szombaton a Perecesi Bányász Fúvószenekar nyitja a rendezvényt 10 órakor. Mellette, délután kettőig „Kacatvásár”, azaz helyi bolhapiac várja az érdeklődőket. 11 órától kézművesek kínálják portékáikat, tartanak bemutatót és gyerekfoglalkoztatót, valamint a helyi Szivárvány óvoda kézműves-foglalkozását tartják meg. A sportok kedvelői sem maradnak lehetőség nélkül, hiszen kamázni, sakkozni és petanque-ozni is lehet a délelőtt folyamán - közölte szerkesztőségünkkel Jakab Zsolt, a Kilián Észak Közösség Egyesület elnöke.
Egzotikus állatsimogató is várja a fiatalokat és idősebbeket egyaránt, két boa constrictort és egy szavannai varánuszt is megérinthetnek a simogató kezek. Az egyesület civil partnerei is teret kapnak, lehetőségük lesz bemutatni magukat, szolgáltatásaikat, sőt az önkormányzat Részvételi Költségvetésébe is beleszólhatnak a helyszínen. Az egyesület képviselői a „Zöldülő KÉK” sátorban várják az érdeklődőket közösségi beszélgetésre, tervezgetésre. A napot két zenei program zárja, először az Ly16 zenekar, majd a helyi erőket felvonultató, nosztalgiaslágereket játszó SémaHaverokk zenekar csap a húrok közé. További információk a Kilián Észak Közösség - KÉK-facebook-csoportban szerezhetők.
Kiliáni juniális jövő szombaton
Ez is érdekelhet

Ingyen utazhatunk az MVK Múzeumok Éjszakája programjaira
Az MVK Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy mindenki könnyedén eljusson a Múzeumok Éjszakáján a közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelyére.

Újra a béke szigetévé válik a miskolci Hősök tere
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval a miskolci Hősök terén.

Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.

Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.