Ugrás a tartalomra

Jövőre már közvetlen fapados járatokkal mehetünk nyaralni a fáraók földjére

Létrehozva
Október végétől heti három alkalommal indít repülőjáratot a Wizz Air Budapestről Kairóba.

A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte vasárnap saját közösségi oldalán. A légitársaság mindeddig nem tudott járatot indítani az egyiptomi fővárosba, ugyanis a Kairói Nemzetközi Repülőtér szabályzata lényegében kizárta a fapados üzemeltetőket a reptérről.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, 2022 óta minden tárgyaláson napirenden tartották a kérdést, arra kérve az egyiptomi partnereiket, hogy a Wizz Air kapjon leszállási engedélyt Kairóban. Az egyiptomi Turizmus és Régészeti Minisztérium végül kiadta a szükséges papírokat, így október 30-tól szabad az útvonal.

Ez is érdekelhet

Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.
Öt táv közül választhatnak a hegyi maratonra érkezők
SzabadidőMiskolcSportSzabadidő
A 33. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt június 7-én, szombaton rendezik meg.