Ugrás a tartalomra

Hagyományteremtő céllal rendeztek családi napot a Vologdán

Létrehozva
Nem csak az ott élőknek ígért kellemes kikapcsolódást a vologdai családi nap szombaton, hiszen a helyi játszótéren egész délután változatos programokkal várták az érdeklődőket.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Diri-Dongó együttes hangolta először a résztvevőket, majd Guszti bohóc lépett a színpadra, hogy megnevettessen kicsiket, nagyokat egyaránt.

A bohócot egy bűvész, Hegyaljai Sándor váltotta a színpadon, hogy trükkjeivel elvarázsolja a családi program résztvevőit.

Majd érkezett a zenei blokk a Pub Vatis-szal és a Dopping zenekarral.

A gyerekek számtalan program közül válogathattak, hiszen a szervezők játszóházzal és ugrálóvárral is készültek, és kitelepült a Vologdára a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület is.

Erdei Sándor Zsolt önkormányzati képviselő, a program szervezője a Miskolc Televíziónak elmondta, a városrészben ez az első családi nap, azért fogott bele a szervezésbe, mert úgy gondolta, kell egy közösséget összekovácsoló program.

- A lakótelep egy olyan része a városnak, ami többet érdemel, ennek megfelelően jelentős mennyiségű levendulát ültettünk el az itteni parkban, építettünk egy kutyafuttatót a kisállattartóknak. Igyekszünk élhetőbbé tenni a környezetet, de figyelmet fordítunk arra is, hogy építsük a közösségeket. Szeretném elérni, hogy a helyiek valóban azt érezzék, hogy jó élni a Vologdán. Éppen ezért azt tervezem, hogy lesz folytatása a családi napnak - árulta el a politikus.

Ez is érdekelhet

Ingyen utazhatunk az MVK Múzeumok Éjszakája programjaira
SzabadidőMiskolc
Az MVK Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy mindenki könnyedén eljusson a Múzeumok Éjszakáján a közlekedési vállalat Szondi György utcai telephelyére.
Újra a béke szigetévé válik a miskolci Hősök tere
SzabadidőMiskolcEgészség
Talán mondani sem kell már: ha jóga világnapja, akkor közös gyakorlás Breitenbach Ildikóval a miskolci Hősök terén.
Mozdonyok mozgásban – Múzeumok Éjszakája az Északerdőnél
SzabadidőMiskolc
Múzeumok Éjszakája programra várja az érdeklődőket az Északerdő Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút.
Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.